Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 7. §. A mise

7. §. A mise, A miseáldozat végén e szavakkal bocsátják el a híveket : ite missa est (menjetek, elbocsátás van). E szóból: missa = elbocsátás, származott a szertartás magyar elnevezése: a mise. A szertartás végzéséhez az áldozár egy zsoltárral és az általános bűn vallással, a „Confiteor"-ral, készül. A mise az introitussal kezdődik, a mely áll egy antifónából, egy zsoltárból és a végén a „Gloria Patri"-ból. Az antifónát Ambrosius óta csak egy versre szorították és a rákövetkező zsoltárral együtt magánénekes adta elő. Némely helyen minden zsoltárvers végén megismételték. Az antifóna hangnemét meg kellet tartani a következő zsoltárban is. Eleinte egész zsoltárokat énekeltek, később csak néhány verset. Az a szabályos introitus, a melyet minden részében, tehát az antifónában is vissza lehet vezetni a zsoltárok valamelyikére. Az introitusok kezdőszavai szolgáltak alapul a vasárnapok elnevezésére, „jnbilate", „cantate", „rogate" stb. Introitus után az áldozár, segédjével váltogatva, Kyrie eleisont énekel. Erre a hymnus angelicus következik. 3. Gloria in excelsis Deo stb. Kezdetben ezt csak a püspökök énekelték nagyobb ünnepeken, később azonban a papoknak is megengedtetett. Követi ezt 4. az üdvözlet : Dominus vobiscum. Üdvözlet után a minden egyes alkalomra külön megirt gyűjtőim ák következn ek. 5. A kollekta. Kezdetben minden misének más kollektája volt, de mivel ide is visszaélések csúsztak be, most kevesbített számmal 3 az Atyához 2. Kyrie eleison 9-szer 3 a Fiúhoz 3 a Szentlélekhez