Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 6. §. A magyar keresztyénség szertartásai a reformáczió előtt
Az egyetemes egyházi, valamint a nemzeti és tartományi zsinatok rendelkezései alapján, a középkor kódexei tanúsága szerint, azt látjuk, hogy a főistentiszteletnek : a misének latin jellege, kevés változtatással, mindvégig megmaradt. A mellékistentiszteleteknél, a szentségek kiszolgáltatásánál, a predikácziónál azonban a magyar nyelv tért hódított. Egyes liturgiái elemeknél pedig, a minők a passiók, a karácsonyi misteriumok és a vízkereszti játékok voltak, a melyek a középkorban szintén bevitettek a ker. istentiszteletbe, nyelvünk teljességgel uralkodott. A fentebb említett históriai adatok azt mutatják, hogy a keresztyén istentiszteletben a magyar nyelv érvényesülni akart, de részint a hivatalos kényszer, részint az igaz buzgóság hiánya — a mely magát mindenben megértetni törekszik — kísérletezését mindig visszaszorították. Igv hát ebben a korszakban magyar liturgiáról, a szó szűkebb értelmében, a r. kath. felfogás szerint nem is szólhatnánk, mert a mise kiszolgáltatása legnagyobb részben latin maradt. De a protestáns felfogás szerint minden nyilvános kultuszcselekmény a liturgia köre alá tartozik, így hát azok a római egyházban levő szertartások is, a melyek ebben az egyházban egyenkint, vagy egymással kapcsolatban, istentiszteletet alkotnak. Ezeknek az úgynevezett mellék-istentiszteleteknek végzésénél a magyar nyelv több ízben teljesen kiszorította a latint. A Mátyás-korabeli magyar agenda a szentségek kiszolgáltatására vonatkozólag ugyanezt bizonyítja. A magyar nyelvű predikácziót pedig zsinati határozatok rendelik. így hát mégis van története a magyar liturgiának a reformácziót megelőzőleg is, — bár nagyon hiányos adatok szolgáltatják. Hogy a középkori istentisztelet alakját, tartalmát és nyelvét illetőleg minél világosabb képet nyerjünk, egyenkint veszszük az egyes kultuszrészeket és mindegyiket szemelvényekkel kísérjük.