Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 6. §. A magyar keresztyénség szertartásai a reformáczió előtt

I. A római. |Ennek legrégibb irott emlékei három sacramentariumban foglaltatnak : 1. Sacramentarium Leonianum ; 2. Sacramentarium Gelasianum ; 3. Sacramentarium Gregoriánom. Ez utóbbiban I. Gergely (590—604) a Gelas-féléből többet elhagyott, azt újabb részekkel bővítette, az eddig három részből álló liturgiát egybe foglalta össze. II. A milanói. Szent Ambrosiusénak is nevezik, a kitől jelenlegi alakját nyerte. Az ő tekintélye tartotta fenn mindezideig. III. A mozarab, spanyol-gót, Izidortól ered, hívják még toledóinak is. IV. A gallihán egyházi szertartás a göröghöz hasonlított ; Nagy Károly befolyására ez a rómaival cseréltetett fel. Y. Az alemanni. Németországban a Gelas-féle, a római és a milanói liturgiák terjedtek el. Ezeket 1750-ben szorította ki az Y. Pius által rendelt római missale. Ezek közül Magyarországon a keleti egyház hívei között aranyszájú Szent János liturgiája képezte az istentisztelet rendjét, a nyugati egyház tagjai pedig a pápával való jó viszony következtében, a római liturgiának lettek híveivé. Az ország királyai mindenütt a nyugati keresztyénségnek levén buzgó terjesztői, a keleti egyház a magyar faj között kevés hódítást tett. Ott is, a hol kezdetben görög papok jártak, lassankint felváltották őket a római egyház szerzetesei. Az azonban nagyon valószínű, hogy a keleti egyház, mely Methodnak és Cyrillnek a szlávokhoz küldésekor a nemzeti nyelvnek oly nagy befolyást tulajdonított, Magyarországon sem vonakodott liturgiáját a megtérítendő magyar nép nyelvére fordítani. A keleti császárság politikája is ezt kívánta. Egyes jelek, mint például a keleti szertartást követők marosvári templomának elvétele, a keleti szertartáson levőknek a pogányság melletti küzdelme, arra mutatnak, hogy a két rivális hódító egyház közül a keleti közelebb férkőzött a magyarságot féltő, régi szokásokat kedvelő őseinkhez, mint a nyugati missziói munka. Ebben pedig mindenekelőtt a nemzeti nyelv felkarolásának kellett segítségül jönni. Nagy kár, hogy országunk ama részeinek, hol a keleti keresztyénség terjedt el, oly iszonyú pusztulásokat kellett kiállSörös B. : A Magyar Liturgia Története. 3