Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 43. §. A betegek vigasztalása
hit bizonyosságát fokozatosan erősítve vigasztalták a beteget. Nyolcz ilyen feleletet kivánó kérdés után így szól : „No menjél, Isten viseljen békével ; Lázárnak, a szenteknek mondj köszönetet tőlünk, kik itt nyomorgunk s kérjed Istent itt, e siralom völgyéből minket is vigyen oda. A vacsorát lélekkel megetted ez előtt, a jegyet is vetted, mást nem szükség, hanem csak a kit egésségedbe vettél, azzal élj, arról is emlékezzél. Ámen." Ez mindenesetre érdekes változás. A keresztyénség benső erejének jól átértett ós világos kifejezése. E felfogás vallói és követői azonban nem számoltak az emberi lélek ama követelményével, a mely mindenben valami foghatót keres, még a hit dolgában is, hogy bizonyosságának ez legyen jele és alapja. Melius eljárása sokkal mélyebb intelligencziát kívánt, mint a mit az ő kora megérteni és felfogni tudott. Ez volt az oka annak, hogy tartósabb szokássá és állandó gyakorlattá nem válhatott. A betegek vigasztalásával minden agenda-írónk foglalkozik. A legnagyobb részben valamennyi megegyezik egymással. Bornemisza Péter eljárását azért most elhagyva, hogy a századvégi gyakorlat álljon előttünk, még a keresztúri agenda előírását kell megtekintenünk. A keresztúri agenda elől szintén egy beszédet közöl, azután öt kérdést. Fájnak-e teneked szived szerint a te bűneid? Hiszed-e hogy a mindenható Isten a te bűneidet megbocsátja kegyelméből, a Jézus Krisztusért, az ő szerelmes fiáért ? Megbocsátasz-e szíved szerint azoknak, a kik megbántottanak tégedet? Yagyon-e jó szándékod a bűnöknek elhagyására és életednek megjobbitására ? Hiszed-e, hogy az oldozatban, a miképpen hirdettetik a bűnöknek bocsánatja, azonképpen valóban meg is bocsáttatnak azok? Itt a miniszter a beteg fejére tevén kezét, a következőleg szólott :
