Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

II. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió századában 1526–1600 - I. szakasz: A protestáns egyházak szertartásai - 39. §. A keresztség

tolok és atyák különös példája) bemártjuk, bementjük. Ekképpen még röviden imádkozva és megáldva a megkereszteltet, rövid intésünkkel elbocsátjuk. A megöntözés közben a keresztség igéjét elmondjuk és a kisded nevét reá adjuk. A fenti zsinati határozatokat az 1567-ben tartott debreczeni zsinatból kelt nagyobb czikkek megismétlik és még azzal toldják meg, hogy mint az egyházi szónoklaton sokan megA menyöi keresztelő-kút. jelenhetnek, úgy kegyesen fognak cselekedni, ha e szent cselekvényen is minél többen megjelennek és a keresztelés tanúi lehetnek. A keresztszülőket jóakarók és tanuk gyanánt helyeseljük, de nem a pápisták szokása szerint. Miután a beszédet elvégzi a keresztségben a lelkipásztor, könyörögjön és áztassa meg, merítse be a vízbe a gyermeket, mossa meg azt e szavakat mondva, én tégedet moslak, förösztelck „Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe". Elvé-