Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
Bevezetés - 2. §. A liturgikus nyelvekről
szentelve és felavatva liturgikus nyelvvé. E feliratból többen arra következtettek, köztük Eck János is, hogy csak e három nyelven szabad a szent áldozatot bemutatni. 1 Ez a felfogás kisértett az egyházban már VIII. János pápa idejében, a ki ellene határozottan állást foglalt és ennek, egy 880-ban Szvatoplukhoz írott levelében, kifejezést is adott: „qui fecit linguas très principales, hebraeam scilicet, graecam et latinam, ipse creavit et alias omnes ad laudem et glóriám suam". Mégis tartja magát mindkét egyházi vélemény és Róma theologusai, a szükséghez képest, majd az egyiket, majd a másikat veszik elő. Jeruzsálemben alakult meg az első keresztyén gyülekezet. A liturgia első nyelve az volt, a mit itt közönségesen beszéltek, tehát a zsidók által használt aram nyelv. Eusebius állítja, 2 hogy Jeruzsálemet Hadrian császár idejéig zsidók és zsidó keresztyének lakták. A Hadrian császár után felépített Aelia ellenben római gyarmat volt és idegenekből állott. Körükből a császári rendelet kitiltotta a zsidókat. A keresztyén egyház is pogány keresztyénekből állott. A liturgia aramnyelvét ekkor felváltotta a görög. Az első keresztyén liturgiát, a melyet Jakab apostolnak, az első jeruzsálemi püspöknek tulajdonít a hagyomány, szintén lefordították az eredeti syr-kald nyelvről, a görög és syr egyházak nyelvére. Miseáldozat itt még nem található. A mi reávezethetett, az csak a zsidók pascharitusa volt és ez képezte alapját a később oly ünnepélyessé fejlett czeremóniának. Rómában Augusztus császár idejében 20,000 zsidó volt. 3 Ezek leginkább görögül beszéltek. Pál apostol is görög nyelven írta a rómaiakhoz intézett levelét. Az ótestamentumot is a Septuaginta szerint olvasták. Görögországnak, Kis-Ázsiának és Egyiptomnak a rómaiak által történt megszállása után a görög nyelv lett a nemzetközi érintkezés nyelve is. Bizonyos, hogy a római gyülekezet istentiszteleti nyelve kezdetben a 1 Benger, Pastoraltheologie, 2, 235. 2 Eusebius, Histor. Eccles. üb. IV. cap. 5. 3 Kaulen, Einleitung in die h. Schrift 1886. 478. 1.
