Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)
Bevezetés - 2. §. A liturgikus nyelvekről
görög volt és csak azután a latin, a mikor a pogányok között is hódított a gyorsan terjedő keresztyénség. Az Itala-fordítás készítése azt mutatja, hogy erre a liturgiának volt szüksége. Míg a nyugatrómai birodalom állott (476), a latin liturgikus nyelv a nép anyanyelve volt és a nyugati egyházban legalább is mindenütt értették. Megváltoztak azonban a viszonyok a népvándorlás alkalmával. Az egységes római birodalmat különböző néptörzsek tagolják szét. Új országok és új nyelvek állanak elő, a melyek ugyan mind meghódolnak lassanként a keresztyénségnek, de az egyház az apostoli szokást és útmutatást félretéve, a népek megtérése után mindenütt a latint tette liturgikus nyelvvé. E cselekedetét, a melylyel a szétfoszlott római birodalom területén az egyház meg nem ingó szilárdságát és hatalmát akarta dokumentálni, azzal indokolta meg, hogy mivel az új nyelvek nagyon tökéletlenek és folytonos fejlődésnek vannak kitéve, liturgikus nyelvnek, a melynek állandó jellegűnek kell lenni, teljességgel nem alkalmasak. így a régi, tiszteletre méltó liturgikus nyelvet továbbra is meg kellett tartani. 1 Ezt az indokolást veszik elő azóta minden egyes alkalommal, a midőn a nép érteni vágyó lelkének az egyház egysége miatt meg kell tiltani, hogy saját anyanyelvén tisztelje az Istent. Ez az egység pedig a liturgikus nyelveket tekintve mégis csak csorbát szenvedett. Karinthia, Krajna, Stájerország lakói, a horvátok és a szerbek nagy része, az úgynevezett illyr szlávok, keresztyének voltak már a hetedik században. Pannoniában is sok szláv lakott. Ezeket a hódító Nagy Károly Arno salzburgi ,érsek gondjaira bízta. A 798-ban meg-megindult térítés gyorsan haladt. Ötven év múlva Privina fejedelem maga is keresztyén volt. 2 A salzburgi érsekek természetesen a latin szertartást ültették be a szlávok közé. Sőt nagy Károly is, mint az apostoli szék kiváló tisztelője és „defensora", e mellett buzgólkodott. Még pedig nemcsak délen, hanem északon a morva szlávok között is, a kik szintén hűbéresei voltak. 846-ban Katiszláv lett a morvák fejedelme. Mint a hűbériségtől szaba1 Dr. Böhm J. A liturgikus nyelvekről 1897. 19. old. Thalhofer, Liturgik I. 405. 2 1 Ginzel Geschichte der Slavenapostel. 29.
