Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

Bevezetés - 2. §. A liturgikus nyelvekről

Szemben a római és keleti egyházzal, a mely az istentisztelet áldozati jellegét vallja és hirdeti, a reformátorok magára, az egyedül szabályozó szentírásra mutattak és a Jézus Krisztus egyszeri áldozatát mindenek számára elégnek tartották. A szentírás e felfogást hatalmas bizonyságokkal

1 meg is erősítette. Az istentiszteletet pedig úgy tekintették, mint a keresztyén élet szíve lüktetését, a mely a gyülekezetnek hitbeli építésére szolgál. E felfogás mellett egészen természetes, sőt teljesen nélkülözhetetlen volt az úgynevezett népnyelvnek, a gyülekezet anyanyelvének használata. Pál apostol világosan megmondotta a korintlmsbeliekhez írott első levele XIV. részében, a hol a nyilvános istentiszteletre vonatkozólag nyújt útmutatást, hogy „a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólni értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogynem mint tízezer szót szólni idegen nyelvvel '. Ezzel félre nem érthető módon állítja előnkbe azt az apostoli szokást, hogy a Krisztus tanítványai azon a nyelven tartották az Istennek tiszteletét, a melyet a gyülekezet értett és beszélt. Nem követték tehát a régi zsidó szertartás szokásait, a melyek szerint a régi, az ekkor már nem is értett, héber nyelven olvasták Mózest és a prófétákat, az úgynevezett paraschákat és haftarákat. Ezt mutatják a görög nyelvű evangéliumok és episztolák is. A nyelvek ajándéka is erre adatott. A római egyház theologusai mégis nagy erőfeszítéssel igyekeznek arra, hogy a népnyelv használatára vonatkozó adatokat, a minél kevesebb nyelv elismerése czéljából. összezsugorítsák. Okot erre az istentiszteletnek fent említett áldozati jellege adott. Mivel pedig az áldozatoknál a szimbolikus jeleknak nagy jelentőségük van, a tridenti zsinat atyái ezeknek keresésében és hirdetésében egészen túlságba mentek. A protestánsokkal szemben azzal védelmezték a római egyház latin nyelvét, hogy ez egyike ama három nyelvnek, a melyeken a liturgiát eredetileg tartották. A Krisztus keresztjére fölírott három nyelv, t. i. héber, görög és latin, a Golgotán lett meg1 Zsid. IX : 25—28 ; X ; 10—18 ; Máté IX : 13 ; Márk XII : 33 ; GaL V : 5 stb.