Sörös Béla: A magyar liturgia története I. A keresztyénség behozatalától a XVI. sz. végéig (Budapest, 1904)

I. Rész. A magyar liturgia története a reformáczió előtt - 15. §. A litániák

A kánoni órák rendes menete a következő : 1. Mi Atyánk. Üdvözlégy Mária. Versiculus Respons. Gloria. 2. Zsoltár vagy himnusz. Gyakran több zsoltár, de ilyenkor közbe karvers jön. Minden ének után glória. 3. Egy leetio, vagy a szentírásból, vagy az atyák írásából responsoriával. 4. Himnuszok glóriával és időszerinti karverssel. 5. Megemlékezések idő szerint könyörgések alakjában versiculusokkal és responsoriávaL 6. Csendes Miatyánk. A zsoltárok fel vannak osztva minden órára, közülük szabadon lehet választani. Itt a liturgus szabadabb mozgást nyer, mint a misénél, de a korlátok azért nagyon erősek arra, hogy az alkalmatlan elemeket távol tartsák. A római egyház egysége és hatalma igen féltékenyen őrzi liturgiáját és mind a kettő nagyon erős súlylyal nehezedik az egyház szolgáira, így a mellék-istentiszteletek is csak a főczélt szolgálhatják : az egyház dicsőségét. 15. §. A litániák. A zsoltárok gondolat-ritmusa minden valószínűség szerint már a zsidóknál kifejlesztette az éneklésnek azt a formáját, a mely szerint a vers első felét egy előénekes, a második felét pedig az egész kar mondotta. A keresztyéhségben a zsoltárok mindig nagyrészét foglalták le az istentiszteletnek. A mise alkatrészei között a legtöbb helyen zsoltárokat találunk. Ezek verselési módja, ritmusa egészen természetesen vezet oda, hogy a mikor egy és ugyanazon gondolat két kifejezésben állíttatik egymás mellé, a melyek közül az első szelídebb, a második pedig erősebb, hogy akkor az elsőt magánénekes, a másodikat pedig kar, vagy az egész gyülekezet mondja. Ez tulajdonképpen egy váltóéneklés, antifóna. Olyan alkalommal, a mikor valami súlyos csapás nehezedik az emberekre, nemcsak a jajszó,