Margócsy József: Az evangyelmi keresztyén-vallás főbb vonásokban s egyház-történelmi keretben. Konfirmandusok tankönyve. 2. kiad. Losonc 1904.

39 alattvalóit az üldözés ellen védte, térdre esve dicsőité Istent, hogy ily kegyes tettet vihetett véghez. S a mint Párisban a Bertalan éjszakán 30,000 evangelikus irtózatosan lemészá­roltatott, kora reggel meghúzattak a harangok s a r. katho­likusok seregesen tódultak a templomba »Te Deum<-ot zengeni. A pápa pedig Rómában e feletti örömét ágyúdör­dülettel nyilvánitá. Az evangyelmi református egyház velünk testvér-egyházat képez, amennyiben ez is egyedül a szentíráson alapszik, azaz: az evangyeliom szerint van refor­málva és mert protestáns is, azaz : szintén tiltakozik ügyeibe való külbeavatkozás ellen ; csupán helvét hitvallása az, mely a miénktől némileg eltérő különbséget mutat. Hivei különböznek tőlünk eredetre, istenitiszteleti külsőségekre és két hitcikkre nézve: 1. Eredetükre nézve a különbség az, hogy az ágostai hitvallású egyház Németországban, a Luther által kezdett reformatio következtében keletkezett ; a helvét hitvallású egyház pedig Svájcban vagyis Helvetiában, a Zvingli és Kálvin által eszközölt reformatio folytán. 2. Istenitiszteleti külsőségeket tekintve, az ág. hitv. egyház azt tartja, hogy oly dolgok is megtűrhetők, me­lyekről van ugyan szó a szentírásban, de határozottan meg­rendelve nincsenek; hanerr, a vallásos érzelem ébresztése és ápolására szolgálnak, p. o. az orgona, zene, az ének ve­zetésére; a képek, szobrok diszitményiil ; gyertyák az úr­vacsora jelképezéseül ; oltár a szellemi áldozat jelvényeül. A helv. hitv. egyház mitsem akar a templomban megtűrni ; az újabbi időben azonban az orgonát befogadta s itt-ott csekélyebb diszitményeket sem kifogásol. 3. A különbséget képező két hitcikk közül az egyik az úrvacsora, a másik a kegyelemválasztás vagy üdvözü­lési tan. a) Az úrvacsoráról a mi ev. egyházunk azt tanítja, hogy e szentségben Krisztus teste és vére láthatatlanul

Next

/
Thumbnails
Contents