Raffay Sándor: A hellenismus és a philonismus kosmogoniája. Budapest 1900.

I. Fejezet

I. Macedóniai Nagy Sándor világtörténeti jelentőségét bámulatos hadverö és országhódító tetteinek páratlan sorozata ki nem meríti, mert lényegében az képezi, hogy az egész világ kulturfejlődésének új irányt szabott. Az a teremtő görög szellem, mely világraszóló remekek alkotásával nem kimerítette, hanem inkább táplálta önmagát; az a minden téren az ideált szolgáló csodálatos tehetség, a melynek a szük nemzeti korlát valóságos gát volt, a melyen át idegenbe is termékenyítve ki-kicsapott, most a nagy hódító nyomában valósággal azzá vált, a mivé lennie rendeltetése volt, az egész emberiség közös birtokává, örökké kamatozó szellemi tőkéjévé. Mert igaz ugyan, hogy a görög szellem és műveltség más népek körébe való átültetését egyesek a legrégibb idők óta munkálták, vagyis hogy a hellenizálás — értve a szót a legáltalánosabb kultúrtörténeti jelentőségében — szakadatlanul folyamatban volt, de czéltudatos, tervszerííleg vezetett munkája csak Nagy Sándorral kezdődik. Nem is lehetett az másként ; e munkának nemcsak megindulnia, hanem teljes diadalra jutnia is szükségszerű volt. Az a kiváló értelmi erő, mely a görög népet általában jellemzi ; a szelleinlélet és kultura minden terén elért ama nagyfokú haladás, melyet e genialis nép fejlődése minden idejében felmutat ; az a jól kiérdemelt elsőbbség és fölény, a mit a görög műveltség a késő utókorokra kiliatólag is magának megszerzett : a hellén szellemi élet roppant terjedelmű peripheriájával érintkezésbe jött egyetlen népre sem maradhatott hatástalan. 1*