Raffay Sándor: A hellenismus és a philonismus kosmogoniája. Budapest 1900.
III. Fejezet
16 A HELLENISMUS ÉS A PHILONISMUS K0SM0G0NIÁJA. III. A Nagy Sándor hódító nyomán megindult hellenizáló törekvés igazi talaját a hős király által alapított Alexandriában találta meg. Az ott székelő Ptolomeusok, a kiknek czéljuk nemcsak az volt, hogy Alexandriát egy új birodalomnak, hanem a világkereskedelemnek, de sőt az egész kelet szellemi, tudományos és művészeti életének igazi góczpontjává fejleszszék, a hellenizálás hódító munkáját élénk figyelemmel kisérték, útját kiváló gonddal egyengették, terjedését nagy buzgalommal elősegítették. A Ptolomeusok tervének kivihetőségét a város kedvező fekvése nemcsak lehetővé tette, hanem biztosította is. Ehhez járult az uralkodóház amaz ügyes és bölcs előrelátásban szinte páratlan politikája, a mely a messze jövőre kiható czél valósulása érdekében nemcsak minden törzsű görögöt, hanem lybiai, phoeniciai, zsidó és egyptomi népeket is, mint az emberi fejlődés, nézet és képesség megannyi sajátos képviselőit és tényezőit, hogy az egymásrahatás szabad, nemes versenye által új, hatalmas szellemi élet támadását tegye lehetővé, az új birodalom új székhelyén tömöríteni igyekezett. E törekvés sikerének a Ptolomeusok türelmes, bölcs politikája egyik hatalmas tényezője volt, mert egyetlen népfajt sem akart a másik rovására elnyomni, hanem igaz szabadelvűséggel és bölcs mérséklettel mindeniknek szokásait, ceremóniáit, nézeteit kellő és egyenlő tiszteletben tartotta. Kezükre játszott az is, hogy a kor mindent alakító forrongásában a legkülönbözőbb népek szellemének és műveltségének kölcsönhatása, sőt egymásba olvadása különben is elkerülhetetlen volt, a mely folyamatban hatalmas szellemi tőkéje alapján a görög tartotta meg a hegemóniát. Abban a kis világban, mely Alexandria néven a népek köztársaságává nőtte ki magát, csak még természetesebb volt ez az egybeolvadás. A sok apróbb-nagyobb patak és folyam a népek szellemi kincsesházának sekélyebb vagy dúsabb forrása mind egy mederbe ömlött itt össze. Egyéni jellemét mind elveszíti, avagy változtatja, mert a közös összefolyás jellemének megalakulásához adja tényezőül. Az összetorkolásnál látjuk még a mellékfolyók sajátosságát, de hovatovább váj határozott medret, annál inkább vész el a részek jelleme a közös új folyamban.
