Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

48 hagyta volna odajutni a dolgot, hová az, az ő halála után, nem egészen négy évtized lefolyásával jutott, és aligha követett volna el ily vérlázitó, minden humániz­must, emberitermészetet levetkező, Európát és a keresztyénséget, miveltséget és tudományt, valamint a felekezetközi viszonyokat rútul arczúlverő, meggyalázó brutális eljárást, a különben államjogi létezéssel biró protestánsok ellenében s bár minden törekvésének vég- czélja, egész életének egyedüli feladata, a protestántizmus elenyésztetése és a római katholiczizmusnak Magyar- országban teljes diadalra juttatása vala; de mivel ő nem csak nagy jezsuita és dühös pápista, hanem hü hazafi is volt egyszersmind, kiről tudjuk, hogy I. Rákóczi György fejedelemnek szívesen kezet nyújtott akkor, midőn a bécsi kormány, Csehországleveretése után, tartózkodás nélkül haladtabsolutistikus törekvéseinekutjáns mindentfelhasznált a magyar alkotmány megsemmisítésére : bizonynyal vissza­borzadt volna az oly nemtelen eszközöktől, minőkkel ekkor éltek a protestánsok ellen, hogy tudniillik az evangyéliom hirdetői, az Istennek szolgái, mint aljas, istentelen gonosz­tevők megbecstelenitve, minden javaik elvesztésére és halálra ítéltessenek, dögleletes, büzhödt börtönökben sanyargattassanak s aljasnál aljasabb dolgokra, meg­szégyenítő, lealázó foglalkozásokra, sőt oktalan állatok által végeztetni szokott munkák teljesitésére kényszerit- tessenek, és szorittassanak, botokkal, dárdákkal, puska- agygyal, karddal veressenek, majd egymással összebilin- cseltetve, mint a barmok, csapatonként, gyalog hajtassanak durva poroszlók által véresre sőt halálra veressenek s kiüzessenek az országból, elszakittassanak az édes hazai földtől s utálatos bosszúból s nyerészkedési vágyból, ide­gen földön, judási filléreken, rabszolgákként eladassanak örökös szolgaságra, életfogytiglani igavo n ás ra, a gályákra — melyre nincs példa több a világtörténelemben! Jogosan kérdésbe tehető, hogy valyon micsoda dolog az: hitelvek,

Next

/
Thumbnails
Contents