Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
15 szemet kapva: az összes magyar protestáns egyházat ragadta meg, hogy egyszerre felfalja; noha miként látni fogjuk az a példabeszéd is betelt rajta, hogy: a ki sokat markol, keveset szőrit. Látván ugyanis a klérus főként a jezsuiták a pro- testántizmusnak a hazában szerzett dicső győzelmét, s azon nagyszerű előhaladást, melyet az a békekötések után Erdély nemzeti önnálló fejedelmeinek védszárnyai alatt tett s irigy szemekkel nézvén a reformáczió közhasznú vívmányait s hatalmas jótékony alkotásait, a nemzeti nyelv felszabadítását, az idegen nyelvek járma alól, a reformáczió által teremtett külső jólétet, szellemi és anyagi előhaladást, virágzó, tiszta erkölcsöket, közszabadságot, erős jellemet s több e félét: megdöbbentek, és mivel mind maga I. Leopold, mind kormánya, miként II. József császár Aranda grófhoz a castiliai tanács elnökéhez intézett levelében ezt kinyilatkoztatja, teljes befolyásuk alatt állottak, ezeknél szüntelen azt sürgették, hogy semmi áron ne tűrjék el a protestánsokat az országban, sőt irtsák ki őket kíméletlenül! Pázmány Péter a templomkérdés tárgyalásakor azt mondá: „jobb ha az országot farkasok és rókák lakják“, hogy nem mint eretnekek“ t. i. Luther és Kálvin értelmét követő magyar honpolgárok. — Kollonics pedig azt szokta mondani: „Magyarországot előbb rabbá, azután koldussá, végre katholikussá fogom tenni.“ Cserei András igy ir a maga históriájában; „a jezsuiták kezökön lévén a directió nagy hűségnek és kegyességnek ürügye alatt a császárt eláltatják, hogy a magyarországi rebelliónak főinditói, okai a magyar református és evangélikus papok volnának, mert azok a templomokban, mikor predikállotta- nak szüntelen izgatták, ösztönözték hallgatóikat, hogy a császár ellen fegyvert fogjanak, azért csak haszontalan dolog volna a külső embereket büntetni, sőt inkább a büntetést azok a papok érdemelnék; különben is ha a
