Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

12 tyén hit ágazatiról való tudomány. Sáros-Patak, 1675. 4-o. Kiadta Köleséri Sámuel, ki e könyv elején a Czeg- lédi életrajzát is közli. Álljon itt végül az első szakasz befejezéséül egy 1672-ben végbement templomfoglalás rövid leírása ! Bársony György czimzetes püspök testvérével Bársony Jánossal, aki királyi itélőmester volt, száz sőt több fegyve­res zsoldos katona kíséretében megjelent Nyitra várme­gyében, Turalukán, hogy a templomot elfoglalja. A la­kosok a templom kerítésébe gyűltek, hogy megvédelmez­zék a templomot. A két Bársony lőtt először a templom védőire (tehát nem lövetett: a kézirat szavai ezek: „quod uterque Bársony primi contra justos templi defen- sores bombardas, agnita illorum resolutione, exploserint,“ nem pedig: explodi jusserint); a védelmezők közül egy, ki épen megsebesült, haragra lobbanván, lőtt s épen a királyi itélőmestert Bársony Jánost lőtte le s a püspököt megsebesítette. A püspök mintegy 200 horvát katonát gyüjtvén, rohanta meg a templomot, a lakosokat meg- kötöztetvén, erőszakkal rabságra hurczoltatta s igy a következő védelmi támadásoknak alapja vettetett. — Ez történt 1672-ben. Bársony János 39 éves volt. Eltemet- tetett Szakolczán a parokhiális épületben. (Vesd össze: A magyarországi Evangélikusok történeti emlékei: II. 218. lap.) A kézirat, melynek szavai idézvék: Révész Imre feljegyzései szerint találtatik a bécsi császári könyvtár­ban : Chmelnél CCCXXIX. Cod. Ms. Nov. 8823. Hist. Prot. 444. Memorial des holländischen Gesandten Kayser von Rom und König von Ungarn 1675. Az egri könyv­tárban megtekinthető: Acta Processus Fisci, contra Prae- dicantes temporibus Georgii Szelepcsényi Archi episcopi Strigon. agitati. 1674. fol. Hamei Bruininx müvét Poot Ábrahám a maga müvéhez csatolva kiadta holland nyelven 1685-ben, 189—414. lapokon. A turalukai esetet meg lehet látni s olvasni a 237-dik lapon.

Next

/
Thumbnails
Contents