Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.
I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.
4 mesvári várparancsnok, a Dósa Györgyöt Temesvárnál elfogott Suraklini Petrovics Péter alvidéki kapitányok alatt s diadalmas útjában egymásután keltek életre a közelben a becsei, becskereki, temesvári, Csanádi, nagylaki, gyulai, fehértemplomi, lippai, toronyi, bezerményi, facsádi, lugosi és karánsebesi egyházak, elemi iskoláikkal, valamint a lippai, Csanádi, temesvári és gyulai főiskolákkal, melyekben nagynevű reformátorok, kiknek emléke legyen áldásban köztünk, tanítottak a tanszéken s hirdették a megtisztított tudományt, a Krisztus Jézus hamisítatlan evangyéliomát a szószéken. A testi és lelki szabadság iránt természeténél fogva fogékony s annak birtokát minden e világi kincsnél többre becsülő magyar nemzet, mind a külső, mind a belső szabadságért gyorsan lelkesült, s azt legjobb meggyőződése szerint közkincscsé akarta tenni. Sajnos azonban, hogy nem bírván kellő ismerettel a szabadság mivolta és természete felől : visszáson fogott hozzá az eszme megvalósításához; holott a szabadság eszméje a szerves testhez hasonló: belőlről növekedik kifelé. Itt is érezhető volt, még pedig keserűen, a megromlott egyházi egyedárusitó szellem kimondhatlan vészes hatása, mely a szentirásnak a könyvtárak pólczához lánczolása folytán kiáradt az emberiségre. Hiszen már másfélezer év óta álltak megírva az Idvezitő e szavai: „megismeritek az igazságot és az igazság szabadosokká tészen titeket“ !! Ámde ha senki sem tárta azokat elébe a népeknek ; de sőt véka alá rejtett gyertyaként dugdosta időről-időre előlök maga a klérus: ki csodálkoznék rajta, hogy a sötétségben ülő nép nem láthatott világosságot ? Bizonyára senki! S ennek meggondolása kell , hogy határozottan elvétesse az elfogult s egyoldalulag Ítélő történészekkel Dósa és társai emlékezetéről a kárhoztatás és átok súlyos kövét! Ama mély értelmű szavak tartalma szerint első-
