Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

76

már a nagy Adria — Hányjátok mind bele ! pápa parancsolja !“

7. Ez parancsolatot nagy konyhái látással Várjuk minden órán szomorú orczával, Sir, kesereg lölktink, beszédünk egymással. Hogy sok árvát hagyunk gyászban az anyjokkal.

8. Mi magunkra nézve, eddig is halálra Bizony kiszek voltunk az mártyromságra, Noha jut eszünkbe cselédünk zokogva, Nem tehetünk róla, — Isten de- cretuma !

9. Már régen kezünket az eke szarvára Vetettük, nem lehet, hogy mi nézzünk hátra : Mert úgy alkalmatos Isten országára Nem lehetnénk méltók elrejtött mannára.

10. Rövid idő múlván amaz nemes harczot Elvégezzük, immár pályafutásunkat, — Nem gyötrik sokáig bágyadt tagjainkat, Azért renddel kezdjük el búcsú- zásinkat:

11. Pápa városának hűséges angyala, Az Krisztus nyájjának fő lölkipásztora, Ugyanazonoknak valék alum- nusa, Isten igéjének hangas trombitája

12. Nemesek, vitézek, közönséges rendek ! Én Séllyei István megváltam tületek, Azt hagyom tinektek, hogy Istent féljitek, Az megismert hütben erősek legyetek.

13. Néked is peniglen, édes szolgatársam ! Vörösmarti Mihály, ki valál barátom, Többé én már veled az igát nem vonom, Az Krisztus nyájjára jóll vigyázz ! azt hagyom.

14. Régen árván maradt édes feleségem ! Sokszor keservesen ki sírtál érettem; Tudom, ha lehetne, meghalnál érettem, — Többé ez világon nem beszélsz én vélem !

15. Azt hagyom tenéked hogy ne gyötörd magad, Jól tudod, hogy mennyben vagyon az te URad. Csak Isten igéjét igen gyakoroljad, Szegény árváidat Scholában jártassad !