Rácz Károly: A pozsonyi vértörvényszék áldozatai 1674-ben. I-III. Lugos 1899-1909.

I FÜZET A POZSONYI VÉRTÖRVÉNYSZÉK ÁLDOZATAI 1674-ben.

77

16. Téged is édesem ! nem sok idő múlván Megszán az UR Isten, az árva táborban, Nem hágy sok ideig az keserves gyászban Vélem együtt vigadsz Isten országában.

17. Nagy-Győr városának kisebbik serege, Ki régen gyászban jár, mert nincsen vezére, Serkenjen fel ő is legyen benne hire, Mert löl kipásztora búcsúzik ő tüle.

18 Én lölki-atyátok Komáromi István, Mig köztetek valék amaz kettős strázsán, Ettem meg ebédem, vacsorámat sírván, — Keserűség nélkül feküdtem le ritkán.

19. Végre következik ez nagy irigységbűi Engem kiüzének Krisztus nyája közül, Bújdosóvá tének engem cselédestül, Rabságba ejtének, elválám ezektül.

20. Én testamentomba győri ecclesia, Tenéked azt hagyom, szemed legyen nyitva, Hogy Krisztus nyájjának ne legyen egy hijja, — Mert sok éh-farkasok lesik azt mindenha.

21. Maradj meg mindvégig Krisztus vallásában, Az melyet tanultál, ne állj hátra abban, Ne gondolj, bár kárt vallj minden jószágodban, . . . Hidjed, együtt leszünk Isten országában !

22. Nem tudok ezeknél egyebet mit hagyni; Mert közel az óra, nem hagynak szólani, Sok jótéteméntek nem tóm megköszönni . . . Mint Isten végezte, mind úgy köll meglenni.

23. Tégedet peniglen édes feleségem ! Én csak azon kérlek, hogy ne sirass engem ; Tudod, mint szerettem egy Istók gyermekem, Azt szintén úgy őrizd, mintha látnál engem.

24. Vajha érettetek mastan az én szivem Mint megkeseredett, látnád belső részem ; Az nagy éhség miatt mint elbágyadt testem ; Nem hiszem, hogy mindjárt megismernél engem !

25. A tenger halai, jól tudom, testemet Megeszik, de hiszem, hogy Isten lölkömet Megnyugosztja; mind-