Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)

II. Gyöngyösi Pál (1668—1743,). Irta Révész Kálmán.

álló II. Rákóczi Ferencz fejedelem székéhez felebbezett. A zsinat atyái szemében ez még az eddigieknél is nagyobb bűn volt s — mint láttuk — rögtön fejére idézték Gyön­gyösinek a felsőmagyarországi XLII. kánont. Mit csinált II. Rákóczi Ferencz Gyöngyösi felebbezésével, adatok hiánya" ban nem tudom megmondani; a következmények azonban azt mutatják, hogy csakugyan közbelépett Gyöngyösi javára, mert az kétségtelen, hogy a piskolti ítélet nemcsak végre nem hajtatott, de, mint látni fogjuk, módosítva és szelí­dítve lett. Egy nem egészen megbízható forrásból 14 ugyan az tűnik ki, hogy a piskolti zsinat nemcsak magát Gyön­gyösit, de a hozzá állhatatosan ragaszkodó derecskéi egy­házat is „excommunicatio" alá vetette; azonban ez alól mihamar feloldattak; Gyöngyösi tovább is Derecskén hiva­taloskodott s a Debreczenben, 1708. február 27-én tartott semigeneralis zsinat újabb tárgyalás alá vévén az ügyet, következőleg ítélt: „Megtekintvén a szent semigeneralis tiszt. Gyöngyösi Pál uram instantiáját, melyben megismeri magát reusnak lenni, lött a szent semigeneralis hozzá atyai reflexióval, hogy functióját szabadon gyakorolhassa ott, a hol ő kegyelmének vocatio adatik, a*mi superintendentiánkon kívül, hoc addito: hogy jövendőben Isten generalis con­gregatiót adván érnünk: akkor ő kegyelme compareáljon, és ott lészen ő kegyelmének plenaria resolutiója". Az ítélet 18 tehát a következő generalis zsinat által volt megerősítendő, a mi meg is történt az 1709. június 23-án Nagy-Kállóban tartott közsinaton, mely a debreczeni félközzsinat által Gyöngyösire kimondott szelídebb ítéletet megerősítette". 1 " Gyöngyösi valószínűleg a debreczeni semigeneralis ítélete után hagyta el a hozzá hűséges szeretettel ragasz­kodó derecskéi egyházat s egyelőre Szatmáron vagy annak közelében vonta meg magát, gyermekeivel együtt. Első felesége, kit mindjárt pappá választásakor vehetett el, Derecskén meghalt s az özvegy apa anyátlan árváival együtt indult bujdosásnak. 17 Mintegy három évet töltött így állás nélkül, míg végre az 1711. évben 18 Kassán álla-

Next

/
Thumbnails
Contents