Zoványi Jenő – Révész Kálmán – Payr Sándor: Magyar protestáns egyháztörténeti monographiák. Budapest 1898. (A Magyar Protestáns Irodalmi Társaság kiadványai)

III.Magyar pietisták a XVIII. században. Irta Payr Sándor.

engedte a némethoni pietismus szélsőségeibe tévedni. Egyháziak és világiak egyiránt helyeselték itt azt a szellemi irányt, melyet a Haliéból hazatért ifjú papok képviseltek s így zavartalanul működhettek. Itt ezt nem tartották gúnyolásra méltó pietismusnak, hanem az igaz vallásosság életerejének és szükségképeni nyilvánulásának. És e korban csakis az erős hit párosulva gyakorlati életrevalósággal állíthatta talpra annyi szenvedés között is a mármár elenyészett egyházakat. Kimondhatjuk, hogy itt a dunántúli részeken a XVHI. század elején a némethoni pietismusból új erőt merített evangéliumi vallásbuzgóság lett az egyházkerületnek halottaiból való feltámasztója. Püspök nem levén, nem volt vezető pásztora a nyájnak. Hivatalosan elismert világi vezető nélkül is szűkölködtek. Telekesi Torok István és utána Ostffy Mihály inkább pátronusok, egyházvédők voltak és az egyház szellemi irányának alakulására nem folytak be. A püspök helyett kormányzó esperesek pedig már mind ennek a józan magyar pietismusnak voltak a hívei. III. A pietismus kiválóbb képviselői. A fentebbiek előrebocsátása után méltán kérdhetjük már: kik voltak tehát ezek a magyar pietisták? Nem-e csak légből kapottak állításaink? Halljunk neveket! Hisz oly édes kevéssé méltányolta eddig e jó magyarokat, úgy az egyház, mint az irodalom története. Pedig valóban elvitázhatlan érdemeik vannak mindkét téren. Bemutatjuk őket tehát egyenként. Az ismerős nevek mellett lesznek köztük bizonyára ismeretlenek is. 1. Károlyi István. Szergényben Vasmegyében született. -Tanult Pápán a reformátusok kollégiumában. Győrött, majd öt évig Sop-