Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
VIII. Gyűlésről-gyűlésre
77 Melanchton megírta „ Wittenbergi reformátió“ ezimü munkáját, a melyben a tant az ágostai hitvallás szellemében fejtette ki, az egyház szervezetére vonatkozólag azonban, különösen a püspöki hatalom tekintetében elment a legvégső határig, a melyen túl a protestáns vallás alapját veszély fenyegette volna. A többiek ez iratot aláírták. A ivormsi gyűlés meg is tartatott, (1545 márcz. 24.—aug. 4.) hanem a „Wittenbergi reformátió“-t sem a császárnak, sem a rendeknek át nem nyújtották. A császár á vallásügyet a tridenti zsinatra utasította. Erre a protestánsok kijelentették, hogy a pápa főhatósága alatt álló zsinatot nem tekinthetik pártatlan biró- ságnak, azon meg nem jelenhetnek, végzéseit magukra kötelezőknek el nem ismerhetik. Volt ugyanis ezután még egy vallási értekezlet Regensburgban (1546 jan.), de ezt a császár csak azért hivatta egybe, hogy a kibékülés meghiúsulása vádját a protestánsokra róhassa. Oly tételeket szabott a protestáns tudósok elé, a mikre ezek bele nem nyugodhattak. Már a wormsi birodalmi gyűlésen eltökélt szándéka volt, hogy rég táplált tervét valósítja s a protestánsokat fegyverre] irtja ki. E szándéka keresztülvitelét kora is siettette, mert azt hitte, hogy a protestáns fejedelmek többsége egy új császár választás esetén nem adja szavazatát a Habsburg család tagjára. Most megkezdődtek a protestánsok üldözései. Hermann kölni érseket perbe fogták; a protestáns papokat börtönre vetették s megégették. S hogy a császár teljes erejét a protestánsok ellen használhassa fel, egészen váratlanul kibékült kül-cllenségeivel: a franczia király-
