Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

VIII. Gyűlésről-gyűlésre

73

A császár bármennyire mutatta kibékiilési szándékát, még sem volt őszinte. Ezt leginkább bizonyítja az, hogy a mely napon kihirdette a birodalmi végzést, ugyanazon a napon belépett a nürnbergi szt. szövetségbe is.

Melanchton a gyűlés berekesztése után sietve indult Wittenbergbe, hova augusztus 5-kén meg is érkezett.

Mivel Melanchtont ez a sok gyülésezés, erre arra való megbízatás nagyon elvonta a tanítástól, ezért helyettesítésére egy görög nyelvtanárt alkalmaztak. Mikor visszatért, Luther azt akarta, pihenje ki magát, aztán ne is tanítson annyi órában, mint eddig. Melanchton nem engedett. Görögnyelvi óráit ismét megkezdette; mert nem akart az egyetemnek és a választó fejedelemnek újabb kiadásokat okozni.

Néha azonban maga is megsokalta a munkát. 1543. január 29-én írja Myconiusnak: „Annyira el vagyok munkával halmozva, hogy gyakran arra a gondolatra jövők: megszököm. Ha korom s a működésemhez kötött várakozás tudata vissza nem tartana, valahol, valami elrejtett zugban vonnám meg magamat.“

Ez idő tájban történt az is, hogy a naumburgi káptalan Pflug Gyulát választotta meg püspöknek. (1541) A választó fejedelem ebbe nem akart belenyugodni. Melanchtont ez annál kellemetlenebbül érintette, mert Pfluggal a regensburgi tanácskozmányban együtt működött s itt a tudományos és szelíd lelkű ellenfelet tisztelni, becsülni és szeretni tanulta. Aztán meg a püspöki székbe ültetett Amsdorf Miklós magdeburgi szuperintendens személyes ellensége is volt Melanchtonnak.