Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
VIII. Gyűlésről-gyűlésre
72 ült a munkának s gyertya-világnál dolgozott. Nem kiméit sem időt. sem fáradságot, csakhogy a kibékülésnek szolgálatot tehessen. Négy pontra: az ember eredeti állapotára, az eredendő bűnre, a szabadakarat és megigazulásra nézve sokkal közelebb jöttek egymáshoz, mint előbb bármikor. A pápa is meghallotta ezt s követe engedékenységében árulást gyanitott, Luther meg azt hitte, hogy az egész csupán esel, a melylyel a protestánsokat akarják tőrbe ejteni. A választó fejedelem meg attól félt, hogy Melanchton a kiegyezés kedvéért nagyon sokat talált engedni. Szóval a bizalmatlanság általános lön. E négy ponton túl azonban semmikép nem tudtak megegyezni, mert a protestánsok a zsinatok tekintélyét nem akarták elismerni s az úrvacsoránál a katholikus tanhoz nem akartak csatlakozni. — Most meg a császár azt hitte, hogy Melanchton azéi’t nem enged, mert Luther áll a háta megett. Követet is küldtek, a császár beleegyezésével, Lutherhez. Ez kijelentette, hogy barátaival teljesen egy nézeten van. Várva-várja a pillanatot, a midőn barátai az amúgy is hasztalan tanácskozásokról visszatérnek. A császár azt óhajtotta, hogy a mely pontokra nézve megegyeztek, azt mind a két fél tartsa meg, a többire nézve pedig viseltessenek egymás iránt türelemmel. A kath. többség azonban ebbe nem egyezett bele, hanem azt kívánta, hogy az eddigi állapot továbbra is fentartassék. Ily körülmények közt jött létre a regensburgi végzés (interim. 1541. jul. 29.) melyben kimondták, hogy a vallásügy rendezését a köz- vagy nemzeti zsinatra halasztják, egyebekben pedig a nürnbergi békét újólag megerősítik.
