Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
VII. Külföldi ügyek, belföldi vallásviták
60 Hesseni Fíilöp még mindig azon volt, hogy a két ellentétes tábort kibékitse, annyival inkább el szerette volna érni e törekvését, mert a két párt hívei a Schmal- kaldi szövetségben együtt voltak. Zwingli követői közül az egyesülés szükségét különösen Bucer strassbnrgi lelkész érezte. Megkezdték tehát a tárgyalásokat. Bucer 1534 szeptember havában a maga és társai nevében kijelentette, hogy Krisztus az úrvacsorában valósággal jelen van. Melanchton e kijelentéssel megelégedett. Luther is kijelentette • ebbe belenyugszik, de csak úgy, ha Bucer úgy érti a mint a szentirásban áll: „Ez az én testem, ez az én vérem.“ Melanchton már ez év deczemberében Kasselbe utazott, hogy a kiegyezési tárgyalásokban részt vegyen. Luther itt azon álláspontot foglalta el: Nézetünknek összege: a kenyérben valósággal Krisztus testét vesz- szük magunkhoz s a mi a kenyérrel történik, az valósággal Krisztus testével történik s a mit a kenyér vétele az emberben előidéz, azt Krisztus teste idézi elő.“ Ezzel meg Melanchton nem volt megelégedve. Mihelyt visszatért, azonnal irt Camerarnak: „Az én véleményemet ne kérdezd, én másnak a küldöttje voltam ; én sem hallgatom el a saját nézetemet, mihelyt hallom, mit szólnak a mieink.“ Melanchton elegendőnek tartotta, ha Bucerék elismerik, hogy Krisztus szellemileg jelen van a kenyérben, fölösleges a felett vitatkozni : jelen van-e lényegileg is; e nézetét a szent atyákból vett bizonyítékokkal igyekezett támogatni. 1536-ban az egyezkedést tovább folytatták s az északi városok Wittenbergben elfogadták Luther nézetét még alakjára is. Csak az a kérdés maradt még
