Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
VI. „Erős vár a mi Istenünk“
54 Luther és Melanchton most is azt vallották a többi theologusokkal, hogy a császárt a vallási üldözések miatt nem kell megtámadni. A mi azonban az ügy polgári részét illeti, kérdeznék meg a protestáns rendek a jogászokat. De nem a támadásról volt itt a szó, hanem a jogos önvédelemről! A protestáns rendek 1531 február havában azzal a kérelemmel fordultak Henrik angol és Ferencz fran- czia királyhoz: ne engedjék meg, hogy a császár addig megtámadja őket, mig ügyöket valamely zsinat alaposan meg nem vizsgálja. A jogtudósok azt mondották, hogy a rendeknek, nemcsak jogukban áll, de inkább kötelességük alattvalóikat minden erőszak ellen megvédelmezni. E véleményre támaszkodva 1531 márczius 29-én Schmalkal- denben szövetséget kötöttek egymással hat évre ; nehogy a háború készületlenül találja őket. Kijelentették, hogy ha valamelyiket hitéért megtámadnák, a szövetség tagjai valamennyien segítségére lesznek. E szövetségbe a Zwingli nézetéhez hajló északi városokat is felvették. Háborúra most még nem került a dolog, mert a török Ferdinandot nagyon szorongatta Magyarországon. Aztán Ferdinánd nagyon jól tudta, hogy a gazdag protestáns városok segélye nélkül nem mehet semmire. Ezért kötötték meg a schmalkaldeni szövetség tagjaival a nürnbergi vallás békét (1532 julius 23-án), a melyben mind a két fél megígérte, hogy egy más ellen támadólag addig nem lép fel, mig zsinat nem tartatik; a megindított pereket felfüggesztik. Ha a zsinat abban maradna, akkor a birodalmi gyűlés orvosolja a rendek sérelmeit. A protestáns rendek erre 80.000 főnyi sere-
