Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

VI. „Erős vár a mi Istenünk“

Még sem mehettek semmire, mert midőn mind a két pártnak jóformán léte főfeltételeiről kellett volna lemondani, a kiegyezés lehetetlenné vált. Mikor Melanch- ton oly ponthoz ért, a melyből nézete szerint már nem engedhetett: véleményéhez állhatatos maradt még akkor is, mikor az ellenfél fenyegetéshez fogott.

Az ellentábor hivei közül különösen Cochlaeus támadta meg, de ez nem fájt neki annyira, mint ba- rátjai rágalma. Ezek különösen azon ütköztek meg, hogy Melanchton még a misei is be akarja az evangélikus egyházba vinni, aztán a püspöki hatalmat továbbra is fenn akarja tartani. Ez utóbbi különösen a fejedelmek és a városok küldöttei előtt szült visszatetszést. Melanchton egyik barátja, Baumgärtner úgy nyilatkozott : „Ha Melanchtont a római pápa bármily összeggel megvesztegette volna, nem tudna neki hasznosabb szolgálatot tenni, mint a milyent eljárásával tesz a pápa hatalmának visszaállítására“, Luthernél egymást érték a Melanchtont vádoló levelek. A vádlók nem tudták, hogy Melanchton ez engedményeket Luther tudta és beleegyezésével teszi. Luther maga vigasztalta barátját: „ne gyötörd magadat azzal, hogy a mieink azzal a váddal lépnek fel — sokat engedtél a pápistáknak.“

Melanchton az alkudozások folyama alatt elkészítette a confutatiora irt feleleteket (Apologia confes- sionis Augustanae). A fejedelmek ezt a császárnak átakarták nyújtani, de ez nem fogadta el.

A birodalmi gyűlés római kath. többsége Eck és a confutatio álláspontjára helyezkedett s megtiltotta tanaik terjesztését. Szept. 22-én kimondották a birodalmi vég-