Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
VI. „Erős vár a mi Istenünk“
48 szándékuk új vallást alapítani, hanem Jézus Krisztus eredeti tudományát akarják az emberi találmányoktól megtisztítani. Maga a munkálat egy előszóból és két részből áll. Az első részben vannak a hitezikkek, a második részben pedig az egyházi visszaéléseket fejtegetik. E fejtegetés azonban inkább a saját felfogásuk s eljárásuk védelmére, mint a visszaélések támadására szolgált. Luther e közben hiába várt barátai tudósítására. Agostából nem irt neki senki. Mikor már elunta a hosszú várakozást, azt mondotta: most már ne is Írjanak, nem is akarok róluk semmit tudni; ha mégis Írnak, levelüket felbontatlanul küldöm vissza. Mikor Melanchton ezt hallotta, azonnal irt neki s kérte őt, szándékáról mondjon le, haragját tegye félre; mert vigasztalása s tanácsára soha se volt nagyobb szükségük, mint éppen most. Gondolja meg, milyen veszélyes helyen vannak, ha eddig őt követték, ne fordítson most ő hátat követőinek, hogy igy az evangélium ellenein diadalt üljön ! Nem a nagy boldogság, hanem a sok könyhullatás okozza a késedelmes levélírást. Melanchton tartott tőle, hogy Luther beváltja fenyegetését, levelét nem is Luthernek, hanem Dietrich Vidnek küldötte, ki Lutherrel Kóburgban maradt. Őt kérte meg Melanchton, ha Luther nem akarja elolvasni, olvassa el Luther előtt, — még akaratja ellenére is — e levelet. Luther hamar megbékült, csak az bántotta, hogy Melanchton azt irta: „öt követték.“ Erre azt felelte Melanchtonnak, ha az az ügy nem a tied is, akkor én is
