Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
VI. „Erős vár a mi Istenünk“
46 Még a császár meg sem érkezett, a súrlódások már is megkezdődtek. A protestáns fejedelmek papok s theologusok kíséretében jöttek s a papok szorgalmasan prédikáltak s beszédeikben bizony sokszor oljrnn dolgokat is mondtak a mi az ellenkező nézetüeknek nem igen volt ínyükre. A császár bevonulása még csak el ment valahogy, de már a következő napon az úrnapi körmenetről a császár határozott parancsa ellenére is elmaradtak a protestáns rendek, majd a pápa követe iránti szokásos tiszteletet tagadták meg. A császár nagyon megharagudott. Melanchton nem volt megelégedve a torgaui ezikkek szövegezésével s már Kóburgban hozzáfogott átdolgozásukhoz. Alig érkeztek meg Ágostába már is jelentette Luthernek, hogy az előszóval készen van. Ha lehet maga viszi el, ha azonban a választó fejedelem nem engedi eltávozni, elküldi valakitől. ígéretét be is váltotta és pedig rövid időn, mert május 2-án értek Agos- tába s május 11-én már küldte a munkálatot. Melanchton apológiának nevezte a nagy lelkiismeretességgel kidolgozott munkálatot, jól lehet meg volt győződve, hogy ez inkább vallástétel. A választó fejedelem maga is kérte Luthert: nézze át s esetleg tegyen rajta javítást. Luther azt felelte vissza: „Nekem ez a munkálat a maga egészében tetszik; nem tudok rajta se javítani, se változtatni. Nem is illenék ez, mert én nem tudok oly szelíden és simán eljárni, mint Melanchton. A mi Urunk Jézus Krisztus segítsen, hogy e munkálat oly sok és üdvös gyümölcsöt teremjen, mint a mennyit tőle reményiünk s a melyeket folyton kérünk.“ Melanchton is azt hitte, hogy már szelidebben nem ■ Aid
