Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

VI. „Erős vár a mi Istenünk“

48

kimondotta a birodalmi gyűlés határozatát. Az evangélikus rendek e végzés ellen ünnepélyesen tiltakoztál,\ Kijelentették, hogy az első speieri gyűlés végzéséhez ragaszkodnak. A császárnak minden egyéb dolgokban készek engedelmeskedni, de azokban, melyek az isten- tiszteletre, az ember lelki üdve — és boldogságára tartoznak, csupán Istennek engedelmeskednek. Erről a tiltakozásáról (protestatio), melyet az evangélikus rendek aláírtak, nevezték el az evangéliumi vallás követőit protestánsoknak. A protestatiót a gyűlés elhagyása előtt még fellebbezéssel (appellatio) egészítették ki. Fellebbezték pedig ügyüket egy szabad zsinathoz, a császárhoz s ezekhez a dolgokhoz értő részlethajlatlan keresztyén bíróhoz.

Melanchtont nem elégítette ki a protestánsok magatartása. Azt állította: minden másként történik, ha egyéb dolgokban engedékenyebbek lettek volna.

Talán már itt létre jő a protestáns rendek szövetsége, ha Melanchton és a többi tudósok nem azt vallják, hogy Isten igéjét nem szabad világi fegyverekkel védelmezni.

Később is (1580. márcz.), mikor a választó fejedelem az iránt kérdezte meg: szabad-e a császárnak ellentállani, ha igazságtalanul erőszakhoz folyamodik? Melanchton nézete az volt: az igazságtalanságot türelemmel kell viselni és a felsőbbség ellen fegyvert fogni nem szabad; mert senki sem lehet biró a maga ügyében. Aztán rá mutatott a szomorú következményekre, a mik ebből származhatnak. S mivel különösen Zwingli követői voltak azok, kik a császár ellen való szövetséget sürgették, Melanchton azt mondta erre: hiszen