Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.
V. Melanchton theologussá
38 nélkül pedig nincs bűnbocsánat. Inti a lelkészeket, hogy Isten igéjét a maga teljességében nyújtsák a népnek, minél gyakrabban figyelmeztessék híveiket a bűnbánatra. Magyarázzák meg a tíz parancsolatot s mutassák meg, hogy Isten kinek-kinek megfizet az ő cselekedete szerint. Beszédeik czélja az legyen, hogy híveiket istenfélelemre, jámborságra s bűneik bánatjára ösztönözzék. E mellett azonban szükséges az is, hogy a hitre is kellő gondot fordítsanak s hiveik szivébe belecsepegtessék: a hivő ember bűnei nem a magunk, hanem a Jézus Krisztus érdemeiért bocsájtatnak meg. A lelkészek ismételjék ezt sokszor a gyülekezet előtt, hogy a köznép is megérthesse, miszerint csak annak van igaz hite, a ki bűneit töredelmes szívvel megbánja. Vannak, a kik azt vallják, hogy a töredelmes bűnbánat az Isten munkája, ép ezért a bűnbánatra a hi veket nem is kellene figyelmeztetni. Igaz, hogy a valódi bűnbánat jó Istenünk műve, de e munkáját igéje hirdetése által eszközli. A hit és bünbánat mellett terjeszkedjenek ki a jó cselekedetekre. Erre is nagyon alkalmas a tízparancsolat, mert ebben a jó cselekedetek együtt vannak. Említsék fel: ezeket nemcsak azért hívjuk jó cselekedeteknek, mert velük felebarátaink javát óhajtjuk előmozdítani, hanem azért is, mert Istennek is tetszenek. Sokan azt hangoztatják: a jó cselekedetek az üdvösségre semmit nem használnak, mert Isten csak a Krisztus érdemeiért bocsájtja meg- büneinket. Bizony ezek is sokkal okosabban cselekednének, ha híveiket a jó cselekedetek gyakorlására intenék a helyett, hogy folyton a pápák visszaéléseiről s a papok erkölcstelenségeiről prédikálnak nekik.
