Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

V. Melanchton theologussá

37

tartva, ámbár bele egy kis attikai só keveredett, de azért Wittenbergben egészen nyugodtan fogadták. Biztosította arról is, hogy Luther koránt sem az az ember, ki az ellenkező nézetet eltűrni nem tudná s határozottan tudja, hogy Luther most is teljes tisztelettel viseltetik iránta s általa üdvözletét küldi. Erasmus most már nyugodt volt.

Elképzelhetjük, mekkorát nézett, mikor 1526-ban megkapta Luther válaszát „a szolga akaratról,“ a melyben Luther erősen megtámadta Erasmust. — Erasmus nem hagyta félbe a vitát, sértegetésekre fakadt s Melanchtont is gyanúsította, hogy része van az ellene irt vádakban. — „Elhatároztam“ — igy Írja Melanch- tou — „hogy e sértésre egy szót sem válaszolok. Bárcsak Luther is hallgatna! Azt hittem, ha öregedik s vállaira terhek súlyosodnak, jobban elcsendesül, de úgy látom, folyton ingerültebb lesz! Ez a dolog mérték felett aggaszt engem.“ Aggodalma hiába való volt, mert Luther sem válaszolt Erasmus támadására.

Melanchtou 1527. julius 5-én elindult társaival az egyházak meglátogatására. Mig oda voltak, Wittenbergben kiütött a dögvész, az egyetemet feloszlatták s a tanulók egy része a tanárokkal együtt Jenába menekült s itt folytatták az előadásokat. Melanchton is ide tért vissza körútjáról augusztus 9-én, s még azután többször is elment az egyházak meglátogatására. E vizsgálatok eredménye az „Egyházlátogatási könyvecske.“ Abból indul ki e munkájában, hogy igaz ugyan, hogy a lelkészek a hitet prédikálják, de nem magyarázzák meg: miként jutunk az igaz hithez ? Beszélnek bűneink bocsánatjárói, de nem a bűnbánatról, mely