Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

V. Melanchton theologussá

24

megkötötte, a melyben arra kötelezte magát, hogy császárrá választása esetén „Luther tanait“ elnyomja. A wormsi birodalmi gyűlés igy Lutherre nem hozhatott egyebet, mint a birodalmi átkot. (1521 máj. 26., de máj. 8-ról keltezve.)

Mikor Luther Wormsba elutazott (1521. ápril 2.) az egyetem összes gondja s dolga Melanchton vállaira nehezedett; a már megkezdett theologiai előadásokat most már éppen nem hagyhatta félbe. Elgondolhatjuk, mennyire remegett barátja életéért! Ki tudja: nem ismétlődik-e, a mi Huszszal történt? Hát még mikor rejtélyes eltűnéséről értesült! . . . . Annál nagyobb volt öröme, mikor arról értesült: mi történt Lutherrel. Gyermeki örömmel tudósította ismerőseit és barátait: „Édes apánk él!" .... Nem sokára Luther is irt neki: „Mivel nincs senki a ki felkelne és az Úrnak szolgálna s mint a kőfal Izrael házáért a sikra szállna, — lépj fel te, mint Isten igéjének szolgája, őrizd Sión bástyáit és kapuit, mig ezek téged is el nem temetnek.“

Mikor azt hallotta, hogy Luther Wartburgban megbetegedett, azt irta Spalatinnak: Félek, hogy lelkének gondjai megemésztik; remegek nem ö érette, hanem mindmagunkért és az egyházért. Én nagyon jól ismerem szenvedéseit, Te tudod, mennyire kell arra a törékeny edényre vigyáznunk, a melyben ekkora kincsünk van. Ha őt elveszitenők, Istenünk haragja örökös lenne. Ő gyújtotta meg Izrael világitó szövétnekét: ugyan micsoda reményünk maradna, ha saját életének fáklyája kialudnék? Kutasd, a mennyire teheted, mit kellene tennünk, hogyan segíthetnénk nem ra.jla, hanem rajtunk? Bizony csak rajtunk, mert én tudom, mennyire óhajt