Pethes János: Melanchthon Fülöp élete. Budapest 1897.

IV. Melanchton és Luther jó barátokká és baj társakká lesznek

1?

mány minden ágában többet tud mint a szaktudósok. Irántam nagyon bizalmas és barátságos.“

A lipcseiek hiába dicsekedtek, reményük hiábavaló volt. Melanchton hű maradt Wittenberghez egész haláláig.

Reuchlin jóslata beteljesedett. A kis német város egyeteme, a melynek Luther fellépése előtt alig volt nehány száz hallgatója, most egyszerre benépesedett s Melanchton idejében 3000-t meghaladta a tanulók száma. Melanchtonnak voltak olyan előadásai, a melyen 2000-nél többen voltak jelen. A tanulók között a magyarok is szép számmal voltak képviselve.

Az egyetem szeme fénye Luther és Melanchton, kiket az isteni gondviselés azért rendelt egymás mellé, hogy egymást kiegészítsék. E két kiváló ember nap- ról-napra jobban becsülte, tisztelte és szerette egymást. Melanchton el volt ragadtatva Luther lángelméje, rendithetlen bátorsága s bölcsesége által és semmit el nem mulasztott, hogy nagyra törekvő vállalatait tőle telhetőleg előmozdítsa. Luther ellenben nagyra becsülte Melanchton tudományát, őszinteségét, becsületességét, szorgalmát és hűségét. A legelső pillanattól kezdve barátai közé számította s minél jobban megismerkedtek egymással, barátságuk annál bensőbbé vált. Luther nagy szabású terveit közölte a nála 1-t évvel fiatalabb Melanchtonnal s ha az szerénységében nem válaszolt, addig faggatta, mig végre kipuhatolta, mi a nézete.

Luther érezte természetük, tudományos ismereteik között való különbséget s ezt be is vallotta. „Engem arra teremtett az Isten — igy Írja, hogy a haramiák és ördögökkel szálljak a síkra s őket a földre

2