Masznyik Endre: Evangélikus dogmatika. Pozsony 1888. (Theologiai Szakkönyvtár I.)

II. Rész: Az evangélikus egyházi köztan anyagi elvéről, vagyis az üdvigazságról, mint hitigazságról - IV. Fejezet: A hitigazság elsajátításáról, vagyis a Szentlélekről és művéről

nem keresztelt emberek között óriási a különbség — discrimen —: amazok már győztek balálon, poklon — victoria mortis ac diaboli —, felöltöztek a Krisztust, valóban újjászülettek, s felruházvák a Szent-Lélek minden ajándékaival — cum omnibus Sp. S. dotibus —, emezek még a kárhozat tárgyai. Épen ezért az egyház köteles a gyermekeket is megkeresztelni — pueri sint baptisandi — s őket a keresztségben Istenhegyeimébe — in gratiam Dei — ajánlva az üdv igéretét nekik is hirdetni — ecclesia debet illis baptismum et missionis illius annunciationem —. Mert szent igaz, hogy az üdvigéret a kisdedeknek is szól — certissimum est, quod promissio salutis pertinet etiam ad parvalos — s nem azoknak, kik Krisztus egyházán kivűl állanak — qui sunt extra ecclesiam Christi —, hol sem Ige sem szentség nincs — ubi nec verbum nec sacramenta sunt —. De a keresztség hatásának — virtus —, vagyis a Szent-Lélek kegyelme, újjászülő ereje befogadásának s elsajátításának van egy feltétele is, és ez az Isten Igéje ígéretében való hit. E nélkül a keresztség mit sem használ — citra fidem nihil prodest baptismus —, noha magában véve — per sese — úgy is megbecsülhetetlen égi kincs — coelestis et inaestimabilis thesaurus —. Mert az nem ember, hanem Isten műve — opus Dei, — vize — aqua divina —, annak erejét nem a puszta víz, hanem Isten Igéje alkotja — summa rei in Verbo et praecepto Dei consistit —. Akár hiszünk, akár nem, lényege tehát mit sem változik — baptismus rectus habendus est, etiam non accedente fide —. De az emberre nézt üdvösségessé mégis csak az esetben válik, ha hittel fogadjuk s ha megkeresztelkedvén az ó-ember — eredendő bűn — levetkezésében s az új ember felöltésében, mintegy mindennapi keresztségi ténykedésben — quotidianus baptismus — egész életünk folyamán — per omnem vitám — gyakoroljuk magunkat, azaz ha mit a keresztségben egyszer elkezdtünk,