Masznyik Endre: Evangélikus dogmatika. Pozsony 1888. (Theologiai Szakkönyvtár I.)

II. Rész: Az evangélikus egyházi köztan anyagi elvéről, vagyis az üdvigazságról, mint hitigazságról - IV. Fejezet: A hitigazság elsajátításáról, vagyis a Szentlélekről és művéről

az Ige a fülbe hatol — incurrit in aures —, hogy meglágyítsa a szivet — moveat corda —, úgy maga a szertartás, mint az Ige ábrázolat]*a — pictura verbi — vagy pecsétje — sigillum —, felmutatva szem elé állítja — ostendit — az Ígéretet, hogy hitre indítsa a szivet. A szertartás tehát sajátkép ugyanazt jelzi — idem significat —, a mit az Ige, épen azért a szentség az Igével mint Isten szóbeli Igéjével — verbum Dei verbale — szemben méltán nevezhető Isten látható Igéjének — Verbum Dei visibile —. De szóbeli Ige — verbum verbale — és látható Ige — verbum visibile —, vagyis a szentség között azért mégis nevezetes különbség van. A szentségek ugyanis nemcsak általában kegyelem-jelek •— signa gratiae —, de egyenesen kegyelem-jelek az Uj-szövetségben — signa gratiae in novo testameuto —, a menynyiben a Krisztusban való kegyelemigéretre vonatkoznak. Innét, hogy azon szertartások, mik szintén Isten rendeletén alapulnak s mikhez szintén Ígéretek csatolvák, mint p. o. a házasság — matrimonium —, nem szentségek, mivel sajátkép nem az Új-szövetség jelei — signa novi testamenti — s nem a bűnbocsánat kegyelmének bizonyságai — testimonia gratiae —. Czéljuk pedig a szentségeknek, hogy egyrészt az egyház jelei — signa ecclesiae —, az az oly külső jelek legyenek az emberek között, mikről a keresztyéneket felismerhessük — notae professionis inter homines —, másrészt s még inkább, hogy Isten irántunk való kegyelmes akaratának jelei és bizonyságai — signa et testimonia voluntatis Dei erga nos — legyenek és mint ilyenek, emlékeztetve Krisztus jótéteményeire, az élvezők hitét felkeltsék s megerősítsék — meminisse beneficiorum Christi eaque fide accipere ut per ea vivi ficemur —. Mert a szentségek az üdverőt vagyis a kegyelmet és bűnbocsánatot, mit az igéret — promissio —