Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
2. Emlékbeszéd, melyet a dunántúli evang. egyházkerület által Győrött 1881. évi augusztus hó 24-én, rendes évi közgyűlése alkalmával, Haubner Máté superintendeus emlékezetére rendezett gyászünnepélyen tartott Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
23 fagy minden. A tudomány fénye világit, de vakithat is, és nem melegít. A tudományos lelkész lehet tán jeles szónok s mégis lehet rósz lelkipásztor. Az evangeliomot nem a főbe, hanem a szívbe, az életbe kell plántálni, hisz Krisztus tudománya „lélek és élet“ (Ján 6, 63.) ! A sziveket csak egy kulcs nyitja fel, az igazságnak bizalmat gerjesztő hatalma. Mint az apostoloknak, ügy nekünk is meg kell győznünk a világot arról, hogy „az evangeliom Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére“ (Róm. 1, 16.). De az, kinek igehirdetése a szószékre szorítkozik, „szóljon bár embereknek vagy angyaloknak nyelvén“ (1 Korinth. 13. 1.), e czélt soha el nem éri. Korunk csak azt ismeri el valónak, mit testi szemeivel lát. Hirdesse a lelkész a szószéken, családi tűzhelyén, hívei hajlékában, mindenütt, hol megfordul s forduljon meg mindenütt, hol valamely jó, dicső eszme valósításáról van szó; hirdesse szava-tette, ajka- tolla, szólása-hallgatása, hirdesse jelleme, melyben az ige testté vált, hogy „az evangéliom Istennek hatalma“! Szóval „fényljék az ő világossága az emberek előtt, hogy lássák az ő jó cselekedeteit és dicsőítsék az ő menynyei Atyj át!“ (Máté 5, 16.) Ez volt Haubner fáradozásai sikerének alapja. Alig hagyta el egyszer is a szószéket, a nélkül, hogy szava ne hatott, ne gyújtott, ne épített volna. Miért? Mert a mely szószékre Haubner lépett, annak hátterét képezte egy, tapasztalatokban s tettekben gazdag élet; mert az ő predikácziójára áment mondott az életharczot megharczolt jellemnek hatalma. Alig zörgetett hívei ajtaján a pásztor, a nélkül, hogy kérő, intő, dorgáló szava viszhangot ne ébresztett volna. Miért? mert tudták, hogy azon ügy, melyért Haubner száll síkra, az igazság szolgálatában áll. Alig emelte fel szavát egyházi gyűléseken, alig tett intézkedést főpásztori hatáskörében, mely közméltánylással ne találkozott volna még akkor is, ha az ő nézetei társai nézeteitől eltértek. Miért? Mert mindenki tudta, hogy amit Haubner tett, azt meggyőződésből tette, hogy jelleménél fogva máskép tennie nemlehetett. Ez által hódította meg a sziveket, ébresztett bizalmat, biztosított fáradozásinak sikert s 4. egyházának kitűnő tiszteletet. „Nevekedjünk abban, a ki főt. i. a Krisztusban, kiből az egész test szép renddel
