Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.

3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára

48

a bünbánat könynyeit a javulás biztos zálogául tekintvén. De innét az, a hiúságot anynyira sértő őszinteség is, melylyel ellentmondott mindennek, mi meggyőződésével ellenkezett; az a majdnem kíméletlen nyíltság, melylyel ostorozta a bűnt; az a kérlelhetlen szigor önmaga s mások iránt, midőn az igazságról bizonyságot kelle tennie ; azon, soha nem titkolt félháborodás, melyet tiszta lelkében az alattomoskodás, a képmutatás szült; az a tiszteletre méltó, férfias bátorság, melylyel a belvilágát mozgató s boldogitó érzelmeknek még ott is leplezetlenül adott hangot, hol e nyíltság árán állását, családja nyugtát, sőt életét is áruba kellett bocsátania. Optimismusa nem maradhatott ment csalódásoktól, de a csalódások nem ingatták meg hitét, nem gyengítették szeretetét; élte utolsó leheletéig híven megőrizte azon sz. hitét, hogy az emberiség folytonosan halad, haladnia kell, mert a végetlen bölcseségü Isten ül a világ kormányán. E hit volt támasza, reménye, vigasza, midőn sorscsapások nehezültek reá. Ez volt bámulatos erkölcsi nagyságának alapja.

E nemes jellem erkölcsi hatalommá avatta egész egyéniségét. Haubner azok közé tartozottt, kiket elfelejteni nem lehet. Egyénisége mind azokra, kik vele érintkeztek, mély, kitörölhetlen benyomást tett; legtöbbekben meleg rokonszenvet ébresztett, mig egyesek leplezetlen ig'azságszeretete által sértve érezték magokat, — tiszteletét nem vonhatta meg tőle senki. Működésének sikere nagyrészt ebben leli magyarázatát. Ugyanazon szellem, mely hívei szeretetét s bizalmát magának kivívta, hódított ott is, hol a külső hatalom parancsszava feltétlen hódolatot követelt. Bátor, férfias, váratlan nyilatkozata a hadi törvényszék tagjait anynyira meglepte, hogy némán néztek egymás szemei közé, hallgatások tolmácsolván a kérdést: ezzel az emberrel mit tegyünk ? Ezt igazolja a soproni cs. rendőrségnek irányában tanúsított passiv magatartása, melyről fent megemlékeztem. Fogolytársa azon nyilatkozattal mondott neki búcsút, hogy Haubner őt jobb emberré tette. Őrei, a bigott tiroliak, kikkel érintkezett, nem egyszer adtak kifejezést azon tiszteletnek, melyet e veszedelmes „forradalmár“ s „lutherános eretnek“ bennÖk ébresztett.

A természet, mintha kiegészíteni akarta volna azon jeles szellemi, erkölcsi tulajdonokat, melyeket Haubner az önnevelés, a folytonos tanulmányozás s az élet iskolájában magának elsajátított, jeles, imponáló külsővel áldotta meg. Magas termetű alak, mely az évek és viszontagságok terhe alatt meg nem görnyedt; rokonszenves szem,