Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
47 merkedett meg, midőn kora hanyatlásával ereje is már hanyatlásnak indult. De ekkor sem lépett le a szószékről soha, hogy beszédei a hallgatókra mély hatást nem tettek volna, dacára annak, hogy előadása ekkor már vonzerőt nem gyakorolt senkire. Sokszor gondolkoztam e jelenség okai felett. Azok, úgy'■hiszem, egyrészt beszédei kitűnő szerkezetében, magvas eszméiben, népszerű jellegében, másrészt abban rejlenek, hogy Haubner ajkain a szó tetté, az ige testté vált, — ka- thedrája hátterét képezte a próbát kiállott életnek gnzdag tapasztalata. () a legelvontabb igazságokat népszerűén, éles ellentétek, világos példázatok vonzó alakjában tudta hallgatójával megértetni, megkedvelteim, elsajátíttatni. Frázisok, dagályos szólamok, melyeknek czifra köntösében — sajnos, még újabb időben is — sok szónok árulja böl- cseségének talmiaranyát, az ő beszédeiben nem találhatók. Ne mondja senki, hogy ezek nélkül a szónok figyelmet nem ébreszthet. Ébresztett figyelmet Haubner, az igazság mélyébe ragadta magával a hallgatót. Ennek igazolására csak egy esetre hivatkozom. O a hatvanas évek elején, husvét ünnepén, a lélek halhatatlanságáról szólt s philosophiai érvek népszerű értékesítésével támogatta a keresztyén egyház alaptanát. Kételkedtem abban, hogy hallgatói nagy része megértette. Ugyanaz nap estvéjén egy Győr-ujvárosi gazdának egyszerű, igénytelen neje az egész, délelőtt hallott beszédet, az egyes eszméket, az egész gondolatmenetet előttem — nagy bámulatomra — reprodukálta. Örök kár volna, ha e kitűnő beszédek „véka alatt“ maradnának! Haubner magánjelleme szerencsés egységét képezte egyes különböző, sőt ellentétes erkölcsi erőknek. Ezek közül kettő lépett előtérbe s adott egész egyéniségének sajátlagos jelleget. Minden szava tette e két jellemvonás sajátlagos alakját tükrözte viszsza. Ez volt: gyengéd szeretet társai — s tántorithatlan hűség a megismert igazság iránt. Szeretet és igazság ő benne csodálatos egységben volt, egymásból folyt, egymásba olvadt, egymást kiegészítette. Innét az a szeretetre méltó Optimismus, mely minden eseményben Isten kezét látta, minden fordulatot magasb eszme, jobb jövő hirnöke gyanánt üdvözölt: Optimismus, mely, mert vallási alapon, az igazság alapján nyugodott, még dísze volt agg korának is. Innét az a meleg részvét, melyet barát és ellenség sorsa ébresztett benne; az a gyengédség, mely sebet gyógyítva sebet nem ütött, mely adományt nyújtva nem tudatta jobb kezével, mit miveit bal keze; az a „mindeneket reménylő“ indulat, mely atyai pártfogása alá vette a méltatlant, az elesettet is,
