Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
3. Haubner Máté superintendens életrajza. Külön lenyomat a „Protestáns Egyházi és Iskolai Lap* 1881. évi folyamából. Irta Poszvék Sándor lelkész, a soproni theologiai tanintézet tanára
4i vonult be a számára emelt diszes geresdi papiakba s május hó n-én pünkösd napján tartá a sz, lélektől ihletve, örömsugárzó arczczal s lelkesült ajakkal beköszöntőjét. Itt ő a régi szellemben s régi sikerrel működött, viszszavonultan élt, figyelmét s erejét kizárólag e virágzó gyülekezet ügyeinek vezetésére forditva. Valódi pásztori szeretet fűzte őt hiveihez, kiknek nemcsak lelki, de anyagi érdeke felett is atyailag őrködött. Száműzetése éveiben gyógyászati müveket is tanulmányozván, fiától, a nagy- hirű orvostól pedig gyakorlati útmutatást nyervén, ez ismeretének Geresden szép hasznát vette. Alig múlt el nap, hogy házi gyógytárát igénybe ne vették volna s munkásságát e téren is szép siker koronázta. Nem csoda, hogy az előkelők kegyelettel, a köznép gyermeki szeretettel viseltetett iránta, ő és családja a környék köztiszteletének volt tárgya. Haubner mindig örömmel emlékezett viszsza azon csendes, zavartalan napokra, melyeket e derék községben töltött. Itteni működése csak rövid időre, nem egészen öt évre szoritkozott. Az 1859. szeptemberi nyiltparancs, a hirhedt „pátens“ volt az absolut hatalomnak utolsó merénylete a protestáns egyház ellen. Külső előnyöket helyezve kilátásba, egy csapással vélte a mindenütt alkalmatlankodó egyházi autonómiát örök időkre megsemmisíthetni. Arra számítottak, úgy látszik, a kormány emberei, hogy az autonómia gépezete a tiz évi provisorium, a cs. superintendensi administrátorok és cs. biztosok „loyalis“ felügyelete alatt, anynyira megrozsdásodott, hogy azt mozgásba hozni nem lesz többé lehetséges. Csalódtak ! A politikai küzdtérről leszorított jelesek az egyházi téren öszszepontosjt- ják vala erejöket, tevékenységüket s amiről közgyűléseken szólni nem lehetett, az élénk eszmecsere tárgyát képezte egyes kiváló protestáns világi férfiaink vendégszerető magánházainál. Dunántúli egyházkerületünk tekintélyes oszlopemberei sem „aludtak“, midőn az ellenség „éjjel“ konkolymagot igyekezett hinteni az egyház földjébe. Ők szépen fogták fel hivatásukat, midőn magánértekezleteikben folytatott tanácskozások eredménye gyanánt, magánúton közölték az egyes egyházakkal a jelszót: a pátenst protestáns gyülekezet el nem fogadhatja! Ennek lehet tulajdonítani, hogy az öszszes kerületi gyülekezetek, néhány félrevezetett egyház rövid ideig tartó ingadozásától eltekintve, egy szivvel-lélekkel viszszautasitották a pátenst, nem sejtve, hogy az a törvénytelen kormánynak hattyúdala volt — egyházi téren. ■