Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.

1. Gyászbeszéd, melyet Haubner Máté, dunántúli evang. nyugalm. superintendeus hamvai felett, a soproni evang. templomban 1880. évi szeptember hó 14-én tartott Karsay Sándor, a dunántúli egyházkerület superintendense

Egyházunk elve szerint, mely a szentiráson alapszik, kell, hogy Jézus minden hive legyen hazájának is jó polgára. Minden lélek a felső hatalmasságnak legyen engedelmes, mert Istentől rendeltetett az. így szól az Írás. Azért mig egyházunk a lelki szabadság paizsa alatt, az isteni félelem és keresztyéni erényesség mellett a szellemi miveltséget törekszik fejleszteni; teszi ezt azon meggyőződésben, hogy ezzel nemcsak önfenntartásának biztosítását eszközli, hanem a hazának is legjobb szolgálatot teszen.

Dicsőült halottunknak e tekintetben is kitűnő és befolyásos szerep jutott osztályrészül életének munkabíró korszakában.

Ezelőtt 34 évvel, a kerületi hitrokonok közbizalma által főpásztori hivatalra választatván meg, lelkének egész erejével igyekezett fontos, de nehéz munkakörét betölteni. Apostoli buzgalom, körültekintő bölcseség és tapintatos kormányzás jellemezték őt hivatalában, melyet 20 esztendeig viselt. Eddig viselte igenis. Mert habár az erőszakos félbeszakítások ideje alatt — saját nyilatkozata szerint — hivatalának dolgait nem is volt szabad tennie, annak gondjait mindig mélyen lelkén hordozta s magát akkor érezte legjobban, ha üdvözítő Urára, Mesterére gondolva, annak nyomdokain járt. Hivatalának szeretetéből kifolyó, ünnepélyes és utolsó cselekvénye volt, hogy nyugalomba léptekor, ő maga személyesen kívánta ezelőtt 14 évvel, reám, az egyházkerület választottjára, mint utódjára átruházni a főpásztori hivatalt és cselekedte ezt irányadásul, azon elvek nyílt hangoztatásával, melyeket ő követett.

Igen tőled vettem át, dicsőült férfiú és elődöm, személyesen a főpásztori botot, melyet akkori nyilatkozatod szerint az utódok rendesen elődeik koporsója mellől szoktak felvenni: azért most, midőn a kegyelet hálaérzetével gyászravatalodra teszem azt le, tartozom szellemednek azon vallomással, hogy igyekeztem én is mindeddig s igyekszem ezután is üdvözítő Uramnak s neked az én mesteremnek nyomdokain járni.

De fénylett dicsőült halottunk világossága a polgári társadalomban is. Szerette ő hazáját, hű volt ő királyához és ezen hűsége tiszta fénynyel világolt börtönének falai között is, melyre csak félreértés és önkény ítélhette őt. — Felismerve ezt a királyi kegyelem, meg is rövidítette fogságának idejét, nyomorúságának éveit s ő, ki soha egy pillanatig' sem vesztette el lelki szabadságát, mert.ehez nála a hatalom sem férhetett, viszszanyerte külső szabadságát is.