Haubner Máté dunántúli evang. superintendens emléke. Sopron 1881.
1. Gyászbeszéd, melyet Haubner Máté, dunántúli evang. nyugalm. superintendeus hamvai felett, a soproni evang. templomban 1880. évi szeptember hó 14-én tartott Karsay Sándor, a dunántúli egyházkerület superintendense
8 a dicsőült férfiút ismerték és cselekedeteit látták, bizonyságot tehetnek itt az ő gyászravatala mellett arról, hogy a világ nagy mesterének, az Ur Jézus Krisztusnak imént felolvasott szózatához hiven fényleni hagyá ő is világosságát az emberek előtt, és pedig épen azon magsztos czélból, melyet a megváltó intő szózatában kijelöl, t. i. hogy az emberek látva világosságát és azzal egybehangzó tetteit, a mennyei Atya dicsőítésére felbuzduljanak. Gyászoló hivek! midőn e drága hamvak felett a végső szomorú kötelességet teljesítem, hadd számitsam én is ezek közé magamat, ki a dicsőült férfiúnak világosságát 40 éven túl sokaknál közelebbről láttam; annak fényében gyönyörködtem; annak melegét éreztem és abból mindannyiszor lelkiépülést és lelkesedést merítettem. — Hadd dicsőítsem ezért előttetek a mennyei Atyát és hadd rójam le itt, a boldogult főpásztornak ravatalánál, a közelismerésnek és hálatartozásomnak csak egy parányi részét is azzal és az által, hogy emlékezetetekbe hozom, miszerint dicsöült halottunk világossága fénylett a gyülekezetben; fénylett a családban s fénylett az egyházi s polgári társadalomban. — A világosság, melynek fényltetésére a világ megváltója, alapigéink szerint, tanítványait, magasztos hegyi beszédében felhivja, lelkesíti, nem egyéb, mint a tőle nyert evangyélmi tudomány és az azzal öszszhangzó erkölcsi élet. — Ami az ó szövetségben hivatása volt a prófétáknak, az lett az uj szövetség korszakában feladatul kitűzve a apostoloknak és az maiglan is hivatása egyházunkban az Ur szolgáinak, az evangyélmi lelkészeknek, t. i. hogy legyenek ők világitó szövétnekek az emberek előtt; fénylő csillagok a szellem-erkölcsi világ egén; legyenek ők hü tolmácsai Isten kijelentett beszédének, hogy megtestesült alakot nyerjen bennök és általuk e világon maga Krisztus. — így világolt hajdan Mózses hűségével; Illés lángoló buzgalmával; igy fénylett János szeretetével; Pál apostoli lelkesedésével; Péter sziklaerős hitével. Fénylett, világított ő rajtok minden; világítottak beszédeik, tetteik, erényeik, szenvedéseik. — Dicsőült halottunk világossága is fénylett azon gyülekezetekben, melyeknek hü lelkipásztora volt. Látta világosságának fényét elébb a szalónaki, majd, ámbár megszakított, de huzamosb ideig a győri s néhány évig a nagy-geresdi gyülekezet. De egyik gyülekezet sem láthatta a nélkül, hogy melegét is ne érezte s mellette Istennek, a
