Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

V. A magyar evangélikus egyház történetének leggyászosabb lapjai 1650 — 1676 Petz Gyula

kaptak, melyre támaszkodva az országban maradhattak *). Rom. kath. hitre térésre egy sem volt birható, kivévén Suhajda Máté varini pap Trencsinvármegyébol. **) A többiek meghallgatván itéletöket, zavart és bús képpel hagyták el a törvényszék teremét. Önkéntes száműzetést választanak mindazok, kik a tudományban kitűntek s annál fogva külföldön is alkalmazást reménylhettek, u. m. Kalinka, Tarnóczy, Fekete, Neckel, Brecht, Pilárik Ézsaiás, Sextius, Burius, Sinapius stb., kik részint Lusatiában, részint Szászországban és Sléziában nyughelyet találtak. ***) Kik nagyon öregek voltak, vagy nemsokára sorsuk jobbra fordultát várták, visszamaradtak hazájukban, u. m. Draco Dániel osztrolúkai pap, Reguli János és Mihály, Pilárik János ocsovai pap, Zacharides János és mások, kik otthon nagy nyomorúságban éltek és szokatlan kézi munkákhoz fogni kényteleníttettek. Azonban az evang. gyülekezetek, melyek ily erőszakos úton papjaiktól megfosztattak, nem nézték ezen nyomasztó és kegyetlen eljárást tétlenül. A prot. papok félelme, melytől ösztönözve a térítvényeket aláirtak, melyek értelmében vagy hivatalos tisztségeik elhagyására vagy önkéntes száműzetésre kötelezték magukat — a mint Ribini II, 28. olvasható, országszerte nagyonrosz néven vétetett. Nagy buzgalmat fejtettek ki ez ügyben különösen a bányavárosok, Selmecz-, Körmöczés Beszterczebánya, hogy ismét visszanyerhessék isteni tisztelőtöket. Jött is ez időtájban 1673. oct. 12.-kén az akkor Grátzban tartózkodó Leopold császártól intézvény, melyben a bányavárosok papjainak minden idézése betiltatik, — ha pedig már történt volna valami *) Lásd ezen védlevelet, Kurzer und wahrhaftiger Bericht u. s. w. Brief des sicheren Geleits p. 72 — 74. **) Omnes in religione sua constantes permanserunt, uno excepto, Matthaeo Suhajda, sacra romana publice in monasterio franciscanorum amplexo. Ribini II, p. 23.. ***) Merle d'Aubigné 250. 251. A kiköltözöttek egyike, Fekete István, kőszegi pap és dunántúli superintendens, miután Móricz szász zeitzi fejedelem és a naumburgi nemesszivü polgárok által nagylelkűen segittetett vala, 1679-ben titokban hazájába visszatérvén, menedéket talált a Rábaközben az Ostffy családnál. Ennek következtében az ostffy-asszonyfai vár katonai erővel szétromboltatott. Fekete pedig, Némethonba akarván menekülni, útközben elfogatott és Pozsonyba vitetett. Most hogy megmentse életét, római hitre tért, és mint Kőszeg városa birája a protestánsok egyik legdühösebb üldözője lőn. Ribini II, 405. 106. „Fekete per multos atro carbone notatus nunquam cordatis amplius albus erit." Fabó-Schmal II, 141..