Fabó András szerk.: Rajzok a magyar protestantismus történelméből. Pest 1868.

V. A magyar evangélikus egyház történetének leggyászosabb lapjai 1650 — 1676 Petz Gyula

r fel. Röszler és Heiszter mindezen állításokra ugy feleltek, hogy könnyen kiderítették, miszerint ezen vádpontok nem szilárd alapon állanak. Erre Majláth, királyi ügyész, felindulván azt válaszolta: „a beperelt papokat felségsértési bűnben ugyan a felhozott okmányok alapján elmarasztalni nem lehet; mind a mellett azok kielégitö'k arra, hogy ilyen vétket fel lehessen róluk tenni." Bámulták Eöszler bátorságát, midőn azt merte kimondani, hogy főbenjáró ügyben nem feltevés, hanem csak minden kétségen felüli bizonyítékok után lehet Ítéletet hozni. Végre abban maradtak, hogy az Ítélet kihirdetését elnapolják. *) Ekkor gróf Illyésházy György, ki azelőtt lutheránus, de romai kath. hitre tért vala, az előszobában az idézett lelkészek előtt mint közbenjáró megjelenvén, szép módjával akarta Őket hitök elhagyására bírni. „Bizonyosan — monda — borzasztó Ítéletet fognak hallani: négyen közülök, tudom, kínpadra fognak húzatni, azután lefejeztetnek s kezeik fognának elvágatni." A lelkészek mind a mellett istenbe s ártatlanságukba vetették bizodalmukat. „Azonban" — ugy mond a gróf — „ha a királyi kegyelemhez folyamodnának, még mielőtt itéletök kihirdettetnék, enyhíttethetnék büntetésük, mely enyhítés abból, állana, hogy a lelkészek és tanárok vagy végkép lemondanának hivatalos tisztségeikről — ez esetben az országban maradhatnának, vagy kiköltöznének a hazából önkéntes száműzetésbe. De legkisebb bántalmazással sem illettetnének, ha romai katholikusokká lennének." Ők minden pártütéstől menteknek mondák magukat, készeknek nyilatkoztak mindenekre, melyek ő felségétől nekik meghagyatnának, de olyanokat ne kívánjanak tőlök, melyek leikök ismeretével s vallásukkal ellenkeznek s papokhoz nem volnának méltók. Azonban ők sem Illyésházy, sem Szelepcsényi, sem Kollonics által semmiféle Ígéretek által sem voltak állhatatosságukban megtántoríthatók. Mikor látnák a bírák, hogy így semmire sem mennek velők, két nembeli térítvény**) adatott eléjük, melyeknek vagy egyikét vagy másikát aláírni kényteleníttettek, a mint t. i. vagy egy vagy másképen elszánva voltak. Volt térítvény azon lelkészek számára, kik az or*) Ribini : Memorabilia II. 24. 25. Merle d'Aubigné 248.. **) Kurzer und wahrhaftiger Bericht p. 58—62. Ribini: Memorab. II, 27. Merle d'Aubigné 250. Afentemlített térítvényeken kivtil volt még két módositótt térltvényi s, mindazok számára, kik kiköltözködtek, mindazok számára, kik az országban akartak maradni. Kurzer und wahrhaftiger Bericht 63—69,