Kiss Jenő: A főiskolai reform (Sopron, 1918)

19 a tanulással — épen mert terminusra dolgozásról van szó, — járó kimerültség s idegesség érzetét, úgy meg tudjuk érteni, hogy miért ellentétes a kettő, ill. miért improduktiv egyetemi életünk. A kettő ellentétes természetéből következik, hogy épen a tanulmányozásban helytálló, sőt kiváló diák fog a tanulmányozás idejébe eső vizsgákon ki nem elégítő eredményt felmutatni, ami azután további fejlődése szempontjából katasztrofális lehet s viszont az egyetemi tanulmányozásra egyáltalán alkalmatlan tanuló fog jelesen vizsgázni s farizeusi önteltséggel felette álló társára tekinteni s épen mert jelesen vizsgázott, a tudománnyal többé nem törődni s ezért egész életében mások szellemi munkájából élni, szemben amaz alázatossággal, amely társát eltölti, ki a tudománynak önmagáért való kutatása közben látja annak végtelenséget, (u. o.) Vizsgákra, mint még rátérünk, azért szükség van. Az állam joggal követelheti magának azt, hogy a szolgálatába állani akarók tudásáról, képességéről maga is meggyőződjék erre kiküldött bizottság előtt tartandó vizsga révén. (Paulsen, i. m. 427. k. o.) Ám ezt tegye az állam és ne az egyetem. Tegye az állam az egyetemen kívül. A vizsgák ugyan e szempontból sem csalhatatlanok, itt is a „szótöbbséggel végzett" esetleg jelesebb munkás lesz a vizsgát jelesen megállónál, de jobb eszközt, mértéket nem ismerünk, s éreznünk kell itt is az emberi alkotás gyarlóságát. Schneller (I. 169) a vizsgáknak külön, az egyetemtől független jellegének kidomborítása céljából még azt is hangsúlyozza, hogy ama bizottság, amelynek révén az állam meg akar győződni leendő munkásainak képességéről: ne álljon tisztán egyetemi tanárokból, sőt ezek kisebb számban vegyenek részt benne, nemcsak azért, hogy az egyetemi tanár idejét kíméljék, nagy egyetemeken heteket esetleg hónapokat foglalnak le évenként a vizsgák (Franciaországban évenként 500 2*