Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

A házassági elválás problémája

38 törvény és a törvénykezési gyakorlat most megengedi, a házastársak széjjel mennek, az egyik a másikat forma szerint, de a legritkább esetben őszintén visszahívja, a másik vissza nem megy és a bíróság azután a legrövidebb és legsommásabb uton a házasságot felbontja. Azt mondják továbbá, a legnagyobb igazságtalanság az, a házasságot egyoldalú engesztelhetlen gyűlölség alapján felbontani. Igaz, hogy kizárólag jogi szempontból ez alig igazolható, de az életben mégis máskép van ez, mert hányszor fordul az elő» hogy ez a gyűlölet csak egyoldalú? Mikó Lőrinc, aki az unitárius házassági eljárást írásba foglalta, praktikus érzékével azt tanította: „Ha az egyik fél folyton és állhatosan vallja, hogy a másikat gyűlöli, lehetetlen, hogy a másik fél is előbb-utóbb meg ne gyűlölje az egyiket". No, de engedjük meg, hogy vannak emberek, akik csak szeretni és gyűlölni nem tudnak, mártírok, akik az őket durván visszautasító kezet is csókolják és a tettleges bántalmazásban elszenvedett sebeiket a szeretet omló könnyeivel áztatják, a társadalom érdekében áll-e az ily viszony fentartása? Azon a szerencsétlen megtört szivén nem segit a kötelék fentartása, mert az elutasító ítélet az eltűnt hitve3társi szeretetet nem idézi vissza, sőt a gyűlöletet és elkeseredést lehetőleg fokozza. Ami pedig az igazságtalanságot illeti, azt kérdjük, vájjon a törvény azzal, hogy a vétkesség bebizonyításától tételezi fel a házasság felbontását mindig, az igazságot juttatja-e diadalra? Sajnos, hogy nem, mert annak ad igazat, aki bizonyítani tud. Ennél a perjogi axiómánál pedig mindig a jóhiszemű ártatlan fél húzza a rövidebbet, mert minél ravaszabb és minél elvetemültebb valaki, annál inkább tudja úgy berendezni magaviseletét, hogy a sértések és kötelességszegések ce történjenek tanuk jelenlétében. És igazságos-e az