Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

A házassági elválás problémája

37 mas szerv és igazat kell adni az államnak, ha az ily viszony felbontását megengedi, de a társadalomra nézve nem az a döntő kérdés vájjon jogsérelmet szenvedett-e az egyén, hanem az vájjon beállott-e az az állapot, hogy már most a házasság megszűnt lenni a férj és feleség közötti benső viszony, amely nélkül a házasság mint társadalmi intézmény meddő, sőt káros tényező. A társadalom szempontjából nem azt kell vizsgálni, mily súlyos volt a sértés, melyet az egyik fél okozott, a másik elszenvedett. Hiszen ez a sértés többnyire nem is oka a házasság megrontásának, hanem okozatja annak, hogy a házastársnak kebeléből az összekötő kapocs — a hitestársi szeretet kihalt. A társadalomra nézve tehát az a főkórdés, megvan-e még ez a szeretet ? és ha ez megvan, a sértés és kötelességszegés bármily súlyos lett legyen az, eltörpül és számba nem jön. Az unitárius házassági jog tehát — amelylyol különben ezen elvi alapra nézve a protestánsok házassági jogát is szabályozó József-féle nyilt parancs is megegyezett — a kérdés velejét ragadta ki, midőn a házasság felbontását az engesztelhetlen gyülölségre alapította. Azt vetik ellen, hogy az engesztelhetlen gyűlölet, mint az érzelemnek szubjektív nyilvánulása nehezen bizonyítható és gyakorlati alkalmazásban oda vezet, hogy egy puezta akaratnyilvánítás elég a házasság felbontására. De kérdem, több garanciát nyujt-e a jelenlegi törvényben megállapított jogos ok nélküli elhagyás, nem e szintén szubjektív akaratnyilvánításon alapszik-e ez is ? A dolog lényegére nézve nem mindegy-e az, ha azok az egymással megférni nem tudó házasok a biró elé állanak és ismételve kijelentik, hogy egymást gyűlölik és azért egymástól szabadulni akarnak, vagy ha amint azt a