Sztehlo Kornél: Felolvasások VII. Az emberi lélek és értéke. VIII. Tömörüljünk! IX. A házassági elválás problémája (Budapest, 1911)

Tömörüljünk!

25 abban, amit az egyház és a római pápa hinni megparancsol. De ez az állapot nem létesíthető azért, mert ugyanaz az Isten, aki az egyház tanítása szerint a hit igazságait az embernek kinyilatkoztatta, az embernek gondolkodó észt is adott és ezen ész működését az okszerű következtetés törvényére alapította. Hogy tehát a tételes irány nyelvén beszéljünk, az Isten maga úgy akarta ós rendezte be, hogy az ember gondolkozzék ós afelett is gondolkozzék, amit az írások szerint néki az Isten kinyilatkoztatott. Nem lehet tehát azt mondani, hogy az az ember, aki az Isteni kinyilatkoztatást bírálgatja, az Isten akarata ellen cselekszik. Nem lévén megvalósítható az és szerintünk nem is lévén Isten akarata az, hogy mi az úgynevezet természetfölötti dolgok felett ne gondolkozzunk és magunknak azokról ítéletet ne alkothassunk ; tarthatatlan álláspontnak kell jeleznünk azt, amelyet a római katholikus egyház és vele a mi lutheránus és kálvinista orthodox theologusaink elfoglalnak, midőn az úgynevezett hittilkoJc elméletét felállítják. Ezen állásponthoz való erőszakos ragaszkodás nem hogy áldást hozna az emboriségre, de határozottan veszélyt és kárt hord magával két irányban: 1. Terjeszti a vallási közönyt. 2. Szülője a vallásellenes irányzatoknak. A tömeg nem szeret gondolkodni. Évszázadok kellenek ahhoz, hogy a tömeg valamely vallásos nézetet befogadjon vagy elejtsen. Ahhoz, hogy a boszorkányokban való hit a köztudatból kivesszen, több mint ezer esztendő kellett. A személyes ördögben való hit még ma is kisért, még kulturnépeknél is. Az ily babona leginkább az által veszti erejét, hogy nevetségessé válik, de ahhoz sok idő kell. A természeti renddel ellenkező dogmákban való hit először a tudósok és a művelt osztályokban kezd megrendülni. Lassan átterjed a társadalom széle-