Szigethy Lajos: Evangélikus magyar arcképcsarnok (Budapest, 1936)

Molnár János (Kvach képe

ködve elsajátította azt a finom modort, mely különösen alkalmassá tette, az újonnan alapított fővárosi gyülekezet szervezésére. A harmincéves ifjú ember, mint kitűnő szónok és még inkább, mint Isten lelkétől ihletett lelki pásztor nagy hévvel és sikeresen felelt meg nehéz hivatásának. Kedvező körülmény volt az is, hogy mind a három nyelven, németül, tótul és magyarul tudott szolgálni. A magyar nyelvet készakarva írtuk harmadiknak, inert akkor olyan kevés volt a magyar hívek száma, hogy a lelkész havonként háromszor prédikált németül, egyszer tótul és magyarul is háromszor. "De nem havonként, ha

1nem évenként háromszor. Ez az a kor, melyről a Rákosi Szántó költője, Kisfaludy Károly azt írta, hogy Pest-Budán a magyar szo ritka ,mint a fehér holló. A korszellem is kedvezett az új gyülekezet felvirágzásának. A francia forradalom közeledő napjának a felekezeti korlátokon felülemelkedő szabadelvüségnek első hajnalsugara felderült már. Ivét adattal hadd jellemezzük e korit. Menjünk el az új papot beiktató istentiszteletre, a Kalap-utcába (ma Irányi-utca). Az istentisztelet céljaira átalakított teremben orgonaszó fogad bennünket. A belvárosi plébánia évek sorára átengedte hordozható orgonáját. Csak úrnapi körmenet idejére kellett visszaadni. Mikor nemsokára templomépítésre gyűjtöttek, gróf Batthyány József esztergomi érsek tekintélyes össizeget adományozott annak a szeretet istenének templomára, akit ő is imád. Milyen magasan állt e kor a Szelepcsény: érseké fölött. És mennyivel szebb volt, mint a reverzálisok lélekelhal'ászásának mai kora. 9