Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

17. A Selmecbányai diákok. Breznyik János

98 niesnck találtatott az Érdemkönyvbe való felvételre". Milyen boldog lett volna Petőfi melegen dobogó magyar szíve, ha Breznyik 1842 helyett 1838-ban került volna Selmecre. És ha ő jelen Jöhetett volna azon a nevezetes beiktató ünnepen, melyen a direktor latinul üdvözölte a huszonhétéves fiatal profeszszort, ez pedig lelkes magyar beszéddel válaszolt. Majd az összes rábízott tárgyakat elkezdte magyarul tanítani. Kitárta előtte szívét a magyar ifjúság. Diadalmenetben vonult be oda az ifjú tanár és meg is maradt benne holtig. Egyhangú volt róla a dicséret szava. Csak azon vesztek össze néha az ifjak: mi nagyobb Breznyikben, a tekintély-e vagy a jóság? És mit érdemel inkább, tiszteletet-e vagy szeretetet? Hiteles anekdota bizonyítja, hogy a tekintélye igen nagy volt. Egy alkalommal az egy teremben együtt levő VII. és VIII. osztályosok összekaptak. Mikor a zajra belépett Breznyik, egyik fiú a tanári asztalon állva, éppen egy virágoserépből készült a földet társai fejére üríteni. Breznyik harsány, megállj szavára halálos dermedtségben álltak a fiúk. Az egyik ott az asztal tetején még a felemelt kezét se merte lebocsátani. Breznyik azután nemcsak tanításával, hanem tettekkel is megmutatta, hogy lelkes magyar ember. Megmutatta 1848—49-ben, mint vitéz nemzetőr, a vakmerő portyázó vezérnek, Beniczky Lajosnak seregében, ahol százszor is „volt esély" a meghalásra. Negyvenkilencben nagyobb veszedelemtől az mentette meg, hogy a komáromi kapitulációkor ő is .,Geleitschein"-t, vagyis amnesztiát biztosító levelet kapott. Mégis el kellett bujdosnia Selmecröl. Egy évig nevelő volt. Azután Békéscsabán magángimnáziumot alapított a világravaló ember. Az iskola