Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

13. A Gregussok: Mihály, Ágost, Gyula, János

73 „Mint a bányász lehatol a mélybe, Felhozza a gondolatgyémántot; Zeng dalában a szférák zenéje, Feltárulnak új csillagvilágok." Szereti a szépet, de meg is tudja mondani, hogy miért. Mert ő esztétikus. És mint író, vagy művész meg is tudja valósítani. Sziporkázik a szellemtől, pezseg a humora. Tele van ai szíve szeretettel: hívei iránt, ha pap, tanítványai iránt, ha tanár és mindenesetre a nép iránt, mert valamennyi demokrata. A kötelességteljesítésben vasember. Nagy sugalmazóereje van, tud lelkesíteni, mert maga is lelkesedik. Szereti a hazát, tüzes magyar ember. Vitéz katona, ha csatába sodorja a végzete, hős mártír a börtönben is. És minden körülmények között lutheri lelkű, erkölcsi bátorságú ember. Az az elve, ami Petőfié, hogy inkább beleveri a homlokát az élet mestergerendájába, de meg nem hajol. Ki tudja, hol és hogyan találhatnánk meg ezeknek a családi vonásoknak egyikét-másikát a régmúlt időkben is. De a felvidéki Greguss-papokról, tanítókról csak annyit tudunk, hogy századok során egyházunknak szolgáltak. Az első Greguss, aki, mint egyéniség némileg kiemelkedik a mult ködéből, Mihály volt. Pozsony és Pest vidékén paposkodott. Ö róla már tudjuk, hogy jó pap, derék magyar ember volt és hogy szerették, mint szellemes, humoros társalgót, iigves verselőt. Ennek fia, Mihály (1793—1838) már Athéné is tennőként, teljes fegyverzetben, teljes Gregussfegvverzetben áll a történelem múzsájának foto grafálógépe előtt. 1817-től Eperjesen, 1833-tól Pozsonyban volt páratlanul lelkes, ügyes és népszerű tanár. Eperjesi tanársága korából örömmel emlegette kiválóan kedves tanítványát, Kossuth Lajost. Értékes filozófiai és esztétikai könyveket, szép ver-